- Többek között azért is döntöttem a szerződéshosszabbítás mellett, mert az első felnőtt szezonban megkaptam a bizalmat a nevelőklubomtól és rájátszás meccseket is rám bíztak már, ami egy nagy előrelépést jelent a pályafutásomban. Mindig az a célom, hogy kicsit jobb legyen a következő szezon, mint az előző. Ezért most is azon fogunk dolgozni, hogy egyénileg és csapat szinten is többet tudjunk elérni, mint az előző szezonban. Már egy hónapja elkezdtük a nyári felkészülést, az eddigiek alapján úgy érzem, hogy egy erős alapot fog adni a szezonban. Egyénileg próbálok kimondottan kapus specifikusan is dolgozni, vannak olyan területek, amiken érzem, hogy fejlődnöm kell, főleg ezeken próbálok javítani. A szurkolóinkak ezúton is köszönöm a támogatásukat, hiszen a szurkolásuk is tud olyan löketet adni a csapatnak, hogy azt lehessen mondani, többen vagyunk a pályán. Ezt idén megkaptuk és szeretnénk, ha ez továbbra is így maradna. - nyilatkozta szerződéshosszabbítását követően Praták Dávid.

Névjegy

Név: Praták Dávid
Születési hely: Miskolc
Születési idő: 2003. április 6.
Súly: 85 kg
Magasság: 185 cm
Poszt: kapus
Mezszám: 36

Pályafutása

2024 - DVTK Jegesmedvék (Erste Liga)
2021-2024 DVTK Jegesmedvék (U21, Erste Liga)
2018-2021 DVTK Jegesmedvék (U18, U21)

Szerződéssel rendelkező játékosok a 2025/2026-os szezonra

Lövei Dávid
Miskolczi Márk
Szirányi Bence
Praták Dávid