Túl az alapszakasz felén újabb idegenbeli fellépés várt a DVTK HUNTHERM együttesére. A piros-fehérek Advent negyedik vasárnapján a fővárosban léptek pályára, ahol a Vasas Akadémia várt Völgyi Péter csapatára. A két együttes október elején Diósgyőrben is találkozott egymással, akkor nagy különbség alakult ki, hiszen Lelikék 78-46-ra verték a fővárosiakat. A 13. fordulót megelőzően a Vasas a hetedik, a DVTK HUNTHERM pedig a második helyen állt az NB I. A csoport táblázatán, ezért ezen a délutánon is a vendégek számítottak esélyesebbnek.

A korábbi DVTK-s Kiss Angelika duplájával kezdődött a találkozó, amire a sérülésből visszatért Monika Grigalauskyte a gyűrű alól válaszolt. Perceken keresztül egymás mellett haladtak a csapatok: a Budapestre elutazó diósgyőri szurkolók Aho Tyra és Nina középtávolija után üthették össze a legerősebben a tenyerüket, a másik oldalon pedig Jahni betörése és biztos befejezése volt figyelemreméltó. A DVTK a játékrész közepén tudott elszakadni az ellenfelétől, 7-13-nál így a hazaiak máris kikérték az első idejüket. Ezután Gyöngyösi ugyan beszórt egy hármast, a Vasas azonban nem tudott közelebb zárkózni. Az első negyedben a DVTK-n is érződött még csütörtöki Euroliga mérkőzés, de Westbeld pontos triplája után már 11-20-as, tehát kilenc pontos vendégvezetés állt az eredményjelzőn. Saját palánkja alatt határozottan védekeztek a látogatók a dudaszó előtt azonban Gyöngyösi távolról ismét elengedte a kezét, így 16-22 állásnál zárult az első tíz perc.

Egy perc pont nélkül telt a folytatásban, majd Kiss Angelika talált be, amivel négy pontra zárkóztak a haziak. Diósgyőri részről ezekben a percekben sok volt a pontatlan dobás, a rossz megoldás, ennek köszönhetően a Vasas egészen 22-24-ig kúszott fel. Völgyi Péter érezte is, hogy össze kell hívni a csapatát, hiszen rövid idő leforgása kilencpontos előny olvadt el. Szerencsére fordítani nem tudtak a hazaiak, két gyors lerohanás után a DVTK ismét kezdte kinyitni az ollót. A negyed felénél 30-24-re vezettek Lelikék, Szirony Dorina villanása azonban ismét a közelben tartotta a vendéglátót. Megnyugodni tehát egy pillanatra sem lehetett, hiszen a két együttes látótávolságon belül maradt a másikhoz képest. Támadásban mindkét oldalon sok volt a pontatlanság, a nagyszünet előtti hajrát azonban sikerült megpörgetni. Az utolsó szó Takács Boglárkáé volt a sarokból, ezzel alakult ki a két csapat közötti legnagyobb különbség. A meccs felnélné több mint tíz ponttal, 41-30-ra vezetett a DVTK HUNTHERM a Pasaréti úton.

A nagyszünet után Westbeld csent el egy indítást, amit pontosan fejezett be, a másik oldalon pedig Gyöngyösi lendítette tovább a Vasas szekerét. A DVTK jól menedzselte az előnyét, a tíz pont környéki, fölötti különbség a folytatásban is megmaradt a felek között. Még úgyis, hogy Angyal Barbara távolról volt eredményes, a gyűrű alatt azonban bizonytalanok voltak a hazaiak. Lelik átadásából Aho Tyra gyorsult le mindenkit és szerzett könnyű duplát, amivel 56-39-re léptek el a piros-fehérek. A tizenhét pontos vendég vezetés pedig ismét elég indok volt arra, hogy a fővárosiak időt kérjenek. A DVTK-t azonban nem tudták lefékezni, Kányási látványos triplája után már 42-61 állt a táblán, amivel az érdemi kérdések a záró tíz perc előtt eldőltek.

Az utolsó negyed tehát már csak formalitás volt, de természetesen egyáltalán nem volt mindegy, hogy a lányokban milyen benyomások maradnak a téli szünet előtt. A Vasason már egyáltalán nem lehetett érezni, hogy szorossá tudná tenni a hajrát. Lelik Réka büntetői után nőtt húsz pont fölé (42-63) a diósgyőri előny, majd a vonalról Westbeld is eredményes volt. Szűk öt perc telt el, mire a vendéglátók ismét hozzászóltak a meccshez, de addigra már 25 pontos volt a DVTK előnye. Ez a nagyságrend egészen a végéig megmaradt, a dudaszó 51-78-es állásnál hangzott el.

A DVTK HUNTHERM könnyedén érvényesítette a papírformát, Kányásiék folyamatosan őrölték fel az egyébként szimpatikusan küzdő Vasast. A csapat számára most néhány napos pihenő következik, hiszen ebben az évben már nem lesz tétmérkőzés. Január 3-án azonban hazai pályán a BEAC-Újbuda ellen folytatódik a bajnokság.
Mindenkinek Szép Karácsonyt és Nagyon Boldog Új Esztendőt kívánunk!
Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 13. forduló
Vasas Akadémia - DVTK HUNTHERM 51-78 (16-22, 14-19, 12-20, 9-17)
Budapest, Pasaréti Sportcentrum. Játékvezetők: Kapusi Gábor, Földesi Marcell, Csák Máté Károly.
Vasas Akadémia: Czirkos A. 2, Angyal B. 7/3, Jahni Z. 6, Kiss A. 9, Szirony D. 8/3. Csere: Mayr L. 4, Gyöngyösi J. 13/9, Szerencsés T., Kendelényi L. 2, Szoboszlai L., Kárpáthegyi L. Vezetőedző: Nenad Markovic.
DVTK HUNTHERM: Aho T. 9, P. Ginzo 16, M. Grigalauskyte 10, Lelik R. 8, Aho N. 3. Csere: B. Smuda 10, K. Westbeld 9/3, Toman P., Takács B. 8/6, Kányási V. 5/3, Poczkodi Zs. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Vezetőedzői értékelés
Völgyi Péter: - Jó ritmusban játszottunk ezen a délutánon, bár a teljesítményükbe a szokásosnál több eladott labda került. Ez egyértelműen a hosszú, kilenc mérkőzéses sorozat fáradságára vezethető vissza. A Vasas otthonában soha nem egyszerű nyerni, ezért örülök neki, hogy ezúttal tisztán sikerült megoldani a feladatot. Mindenki megkapta a megfelelő játéklehetőséget, sőt néhány dolgot még gyakoroltunk is a jövőre nézve. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy kitartanak mellettünk és ismét hazai pályát teremtettek számunkra. Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok.


