Minden munkahelyre igaz, hogy amikor felül a hullámra az ember, mintha könnyebb lenne ugyanaz a munka.
- A bajnoki mérkőzés utáni első napot még valóban könnyebbé tette a két győzelem, de utána már egyáltalán nem volt hatása - kezdte Vladimir Radenković. - A helyén kell kezelni az eredményeket, mert a kupában még csak a legjobb nyolc közé jutottunk, és a bajnokságban is csak egy apró lépést tettünk. Persze a tabellára tekintve nagyon fontos három pontot szereztünk, de mostanra már el kellett felejtenünk a paksi eredményeket. Ehelyett az előttünk álló kihívásokra kell koncentrálnunk, ezek közül először az Újpest következik. Idegenben játszunk egy jó csapat ellen, ezen a hétvégén őket kell legyőzni.
A DVTK 6-2-re és 2-1-re nyert Pakson, azaz két mérkőzésen összesen nyolc gólt szerzett.
- Különösen az első meccs volt elképesztő ebből a szempontból - reagált a vezetőedző. - Három nappal később néhány játékos kevésbé volt friss, ám a szívünknek köszönhetően megnyertük a második találkozót is. Megérdemeltük mindkét sikert Pakson, de most már sokkal fontosabb, hogy átmentsük ezt a formát Újpestre is, és ugyanolyan hatékonyak legyünk a 16-oson belül, de még inkább közvetlenül a kapu előterében. Közhely, de gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Azt is fontos hozzátenni, hogy a cserék után ritmust tudtunk váltani, és a kispadról beálló játékosok újabb veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. Boldoggá tesz, hogy számíthatok azokra a játékosokra is, akik az adott mérkőzésen valamiért nem kerülnek be a kezdő 11-be.
Már közvetlenül a mérkőzés után jelezte a vezetőedző, hogy szeretné a földön tartani a játékosokat.
- Kifejezetten fontos, hogy miként kezeljük a ránk nehezedő nyomást, de nem csak ezen a héten, hanem általánosságban is. Büszkén mondom, hogy mentálisan erős játékosaink vannak, akik pontosan tudják, mit tettek eddig le az asztalra, és mi vár rájuk a jövőben - fogalmazott. - Ezért úgy utazunk Budapestre, hogy maximálisan felkészülünk a találkozóra, de vigyázunk arra, ne pörögjük túl a meccset. Száz százalék pont elég lesz, nem kell se több, se kevesebb. Szóval bírni kell a nyomást, figyelni kell, nehogy elragadjanak az érzelmek, és persze taktikai téren is tartani kell magunkat az előzetesen megbeszéltekhez.
A paksi bajnoki egyik főszereplője, Szakos Bence ezen a héten az U19-es válogatottal készült, csak pénteken edzett Diósgyőrben.
- Amikor a szerb válogatottak mellett dolgoztam (az A- és az U21-es válogatott stábjában - a szerk.), akkor azt tapasztaltam, hogy minden összetartásra hatalmas büszkeséggel érkeznek a játékosok, hiszen mindenki azért dolgozik, hogy az országát képviselje - idézte fel diósgyőri vezetőedző. - Ilyenkor nem számít, hogy utazni kell, esetleg a többiekhez képest többet játszik, csak az, hogy felölthesse a nemzeti címeres mezt. Számomra nem kérdés, hogy Szakos Bence is feltöltődve utazik velünk Újpestre.
Az Újpest jelenleg 26 ponttal a tabella 8. helyén áll (7 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség), az ellenfélről itt lehet bővebben olvasni.
- Az Újpest mind támadásban, mind védekezésben változtatott a játékán a közelmúltban, például másként használják a széleket - osztotta meg. - Természetesen kielemeztük az ellenfelet, de nem fogunk teljes mértékben hozzájuk alkalmazkodni. Sokkal fontosabb, hogy miként tudjuk kidomborítani a saját képességeinket különösképpen támadásban.
Egy olyan mérkőzésre számítok, ahol a két csapat nagyságrendileg ugyanannyit birtokolja a labdát, és közel ugyanannyi lesz a kapura lövések száma is mindkét oldalon. Ez számunkra nagyon fontos mutató, különösen, hogy hány alkalommal találjuk el a kaput. Idén először Debrecenben mutattuk meg, hogy képesek vagyunk nagy számokat is hozni, és a jövőben is ez lehet az utunk. Ezen kívül fontos lesz, hogy ki játszik nagyobb szenvedéllyel, ki koncentrál jobban a kulcspillanatokban. A mérkőzést eldöntő tényező pedig az lehet, hogy melyik csapat milyen teljesítményt nyújt a két 16-oson belül.
Sokszor elmondtam már, hogy a fociról alkotott elképzelésem szerint ez a pálya legfontosabb területe, ezért sok időt szánok arra, hogy begyakoroljuk, mit kell tenni a 16-oson belül támadásban és védekezésben. Hogyan kell helyezkedni, milyen elmozgásokkal lehet hatékonyabbá tenni a játékot, és honnan és hogyan érdemes lőni - zárta gondolatait Vladimir Radenković.


