U10-U15 Két- és Háromtusa, Laser run, Magyar Kupa 2. forduló
2026. április 18-19., Budapesti Honvéd Sportcentrum, Budapest
A Magyar Öttusa Szövetség és a Budapesti Honvéd Sportegyesület közös szervezésében lebonyolított versenyen az U10–U14, valamint az U15-ös korosztály legfiatalabb öttusázói mérték össze tudásukat két- és háromtusa, illetve laser run versenyszámokban.
A DVTK ezúttal is az alsóbb korosztályokban indított csapatokat, ahol sportolóink szépen helytálltak a népes és erős mezőnyben.
A csapatversenyek során több alkalommal is a negyedik helyen végeztek a diósgyőri fiatalok, de a legutóbbi Magyar Kupa fordulóhoz hasonlóan ezúttal is örülhettünk dobogós helyezéseknek is: az U11-es két- és háromtusa illetve az U14-es laser run csapat egyaránt bronzérmet szerzett, míg a Lamos Dorka - Csizmár Ádám mix váltó a dobogó második fokára állhatott fel.
Értékelés
- Nagyon erős mezőny jött össze erre a hétvégére, a tapasztaltabb csapatok versenyzői erős iramot diktáltak mindkét napon. Gyermekeink többsége javított eddigi legjobb idején, de legtöbbször még ez sem volt elég a csapatdobogóhoz. Viszont látszik, hogy a nagyobb öttusa múlttal rendelkező csapatoktól már nem sokkal vagyunk lemaradva, ami igazolja, hogy jó úton haladunk - értékelt Habzsánszky Norbert utánpótlás szakosztályvezető, aki külön kiemelte a fiatalok hozzáállását is: - Gratulálok a gyermekeknek, helyén volt a szívük, nagyot küzdöttek minden futamban!
A DVTK csapata az U10-U15 Két- és Háromtusa, Laser run, Magyar Kupa 2. fordulóján, a Budapesti Honvéd Sportcentrumban
Eredmények
Két- és Háromtusa eredmények
U10
ZÁVORSZKI-SZABÓ Kinga 31. hely
BRATU Zoé 33. hely
CSIZMÁR Anna 30. hely
Csapat: 9. hely
U11
JAKAB Liliána 8. hely
BUCSKÓ Fruzsina 11. hely
HAVASI Réka 22. hely
Csapat: 3. hely
U12
GÁL Zorka 10. hely
HORVÁTH Eszter 21. hely
TÓBIÁS Lilla 19. hely
Csapat: 4. hely
U13
LAMOS Dorka 13. hely
CZIKÓ Sára 18. hely
NYITRAI Kincső 17. hely
Csapat: 5. hely
U14
CSIZMÁR Ádám 9. hely
GERGELY Máté 13. hely
Laser Run
U10
ZÁVORSZKI-SZABÓ Kinga 20. hely
BRATU Zoé 22. hely
CSIZMÁR Anna 17. hely
TÓBIÁS Lívia 23. hely
Csapat: 4. hely
TÓBIÁS Péter 25. hely
FÖLDESI Péter 19. hely
U11
BUCSKÓ Fruzsina 12. hely
JAKAB Liliána 18. hely
HAVASI Réka 23. hely
Csapat: 5. hely
LAJTOS Zarán Péter 16. hely
U12
GÁL Zorka 8. hely
HORVÁTH Eszter 18. hely
TÓBIÁS Lilla 21. hely
Csapat: 4. hely
U13
LAMOS Dorka 9. hely
CZIKÓ Sára 18. hely
FORGÁCS Adél 19. hely
NYITRAI Kincső 16. hely
Csapat: 4. hely
U14
CSIZMÁR Ádám 10. hely
GERGELY Máté 12. hely
HORNYÁK Hunor Barnabás 14. hely
Csapat: 3. hely
Váltó
LAMOS Dorka / CSIZMÁR Ádám 2. hely
ZÁVORSZKI-SZABÓ Kinga / TÓBIÁS Lívia 5.hely
TÓBIÁS Péter / FÖLDESI Péter 6. hely
BUCSKÓ Fruzsina / JAKAB Liliána 5. hely
HAVASI Réka / LAJTOS Zarán Péter 6. hely
GÁL Zorka / HORVÁTH Eszter 4. hely
CZIKÓ Sára / NYITRAI Kincső 5. hely
GERGELY Máté / HORNYÁK Hunor Barnabás 6. hely


