- A DVTK labdarúgó csapata a tervek szerint hat felkészülési mérkőzést játszik a nyári időszakban, amiből öt mérkőzés biztosnak mondható - mondta el a felkészülési programról Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója. - Az első két hét az edzésekről szól, az első találkozó június 27-én, szombaton a DVTK Edzőközpontban lesz, az ellenfél a szlovák élvonalban legutóbb 5. helyen záró MFK Zemplín Michalovce. Ezt követően szerdán szerettünk volna újabb összecsapást a programba, azonban az előzetesen lekötött találkozót az ellenfelünk lemondta, így ide próbálunk másik csapatot találni. Július 4-én, szombaton a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként, a matyóföldiek edzőközpontjában lép pályára a DVTK. Július 11-én, szombaton 2 x 60 perces találkozót tervezünk az Újpest FC ellen. Az újpestiekkel egyeztetve szeretnénk ezt a mérkőzést nézők előtt, a tervek szerint villanyfényben a DVTK Stadionban játszani. Végül a nyári felkészülési időszak főpróbájának napján két találkozó is vár a csapatra: július 18-án, szombaton délelőtt az NB II-es osztályozón szereplő Cigándot fogadja Takács Péter együttese, majd délután a szlovák élvonalban szereplő FC Košice otthonában, bízunk benne, hogy egy jó hangulatú összecsapáson, sok néző zárjuk a felkészülést.

A DVTK nyári felkészülési programja

2026. június 12-13., péntek-szombat (DVTK Medical & Fájdalom Ambulancia)
Egészségügyi felmérések és fizikai tesztek

2026. június 14., vasárnap (DVTK Edzőközpont)
Fizikai állapotfelmérés

2026. június 15., hétfő (DVTK Edzőközpont)
A közös felkészülés első napja

2026. június 27., szombat (DVTK Edzőközpont)
1. felkészülési mérkőzés
11:00 Diósgyőri VTK - MFK Zemplín Michalovce (Szlovákia, 1. osztály)

2026. július 1., szerda (DVTK Edzőközpont)
2. felkészülési mérkőzés
Diósgyőri VTK - ???

2026. július 4., szombat (Mezőkövesd, Mezőkövesd Zsóry FC Edzőközpont)
3. felkészülési mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC (NB II.) - Diósgyőri VTK

2026. július 11., szombat (DVTK Stadion)
4. felkészülési mérkőzés - 2x60 perc
Diósgyőri VTK - Újpest FC (NB I.)

2026. július 18., szombat (DVTK Edzőközpont)
5. felkészülési mérkőzés
Diósgyőri VTK - Cigánd SE (NB III.)

2026. július 18., szombat (Szlovákia, Kassa, Košická Futbalová Aréna) 
6. felkészülési mérkőzés
17:00/18:00 FC Kosice (Szlovákia, 1. osztály) - Diósgyőri VTK

NB II.

2026. július 26., vasárnap
Merkantil Bank Liga 1. forduló