Szabó Fanni a válogatottban

A magyar válogatott - Dávid Mia, Papp Klaudia, Szabó Fanni és Szerencsés Tamara összeállításban - a 12 csapatos mezőnyben először Hollandiával találkozott, és szoros csatában, 21-15-re kapott ki: az utolsó két percig tartotta magát a négyes, 16-15-nél szakadt csak el ellenfelük.

A második csoportmérkőzésen Csehország volt az ellenfél, a hollandok mögötti továbbjutó helyért. A találkozó percekig fej-fej mellett haladt, a csehek végül 9-9 után kerültek lépéselőnybe, és onnantól végig tartották vezetésüket, 20-16-ra nyerve a mérkőzést. Ezen a találkozón Szabó Fanni 5 ponttal vette ki a részét a magyar válogatott játékából.

Telegdy Zsófia a Debrecen színeiben

A rendező jogán szabadkártyával induló Debrecen csapatában - Csoma Petra, Holcz Rebeka, Laufer Gabriella és Telegdy Zsófia összeállításban - Telegdy Zsófia is pályára lépett mindkét csoportmérkőzésen. A négyesnek nem volt könnyű dolga: először Kínával, majd Spanyolországgal került szembe, és mindkét bombaerős gárda érvényesítette fizikai fölényét.

A kínaiak elleni találkozón a Debrecen 21-12-re kapott ki, ezen a mérkőzésen Telegdy Zsófia 2 pontot szerzett. A spanyolok elleni második összecsapáson 21-8-as vereséget szenvedett a csapat.

Eredmények

Hollandia - Magyarország 21-15 Magyarország: Papp Klaudia 10/6, Szerencsés Tamara 3, Dávid Mia 2, Szabó Fanni -

Csehország - Magyarország 20-16 Magyarország: Papp Klaudia 7, Szabó Fanni 5, Szerencsés Tamara 2, Dávid Mia 2

Peking - Debrecen 21-12 Debrecen: Laufer Gabriella 6/4, Holcz Rebeka 4, Telegdy Zsófia 2, Csoma Petra -

Spanyolország - Debrecen 21-8 Debrecen: Laufer Gabriella 4, Holcz Rebeka 3, Csoma Petra 1, Telegdy Zsófia -