30. Magyar Kick-box Világkupa

2025. június 14-15., BOK Csarnok, Budapest

A Jászka Krisztián vezette piros-fehér muaythai alakulatot ezúttal két fiatal női versenyző képviselte. A nemrég felnőtt muaythai világbajnoki bronzérmet szerző Hornyik Míra az első napon lépett ringbe K1 -70 kilogramos kategóriában, ahol egy erősnek ígérkező, finn ellenfél várt rá. A DVTK kiválósága kifejezetten jól bunyózott, mindent megtett a győzelemért, azonban a bírók úgy látták, hogy nem ő volt a jobb ezen a mérkőzésen, így búcsúzni kényszerült a versenytől.

A diósgyőriek másik versenyzője, a még mindig csak 16 esztendős Sütő Doroti a második nap kezdte meg a küzdelmeket a -52 kilogramosok között. Első mérkőzésén roppant magabiztosan, nagy pontkülönbséggel győzött horvát ellenfele ellen. Az elődöntőben a kategóriája ranglistájának első helyezettjével küzdött meg és bár jól küzdött végül vereséget szenvedett. Sütő Doroti így felállhatott a dobogóra és bronzéremmel térhetett haza a nagyszabású kick-box versenyről. 

Versenyzőinket Jászka Krisztián és Fábián Kristóf edzők készítették fel a megmérettetésre.