Kárpáti Dániel sokoldalú szakmai háttérrel érkezik. 1993-ban költözött családjával Franciaországba, ahol sportolóként és edzőként is értékes nemzetközi tapasztalatokra tett szert. 2006-ban kezdte edzői pályafutását, legfőképp utánpótlás csapatok mellett, majd hét éven át részt vett a helyi tehetségek kiválasztásában, fejlesztésében.
Hazatérve, 2020-tól kezdődően fokozatosan építette tovább edzői pályáját: négy éven át dolgozott a Vasas Akadémia férfi utánpótlásában, majd a Csata DSE U16-os és U18-as csapatának vezetőedzőjeként tevékenykedett. Emellett három szezonon keresztül a korosztályos válogatott másodedzőjeként is bizonyított az U16-os, majd az U18-as nemzeti csapatnál. A 2025/26-os idény nem csupán új kihívást, hanem egy fontos szakmai jubileumot is jelent számára – edzői karrierje huszadik évét kezdheti meg Diósgyőrben.
-A DVTK Kosárlabda Akadémia számára különösen fontos, hogy nyitottak legyünk a nemzetközi szemléletre és tapasztalatokra, hiszen ezek hosszú távon is értéket teremtenek az utánpótlás-nevelésben – hangsúlyozta Magyar Gergely, az akadémia igazgatója. – Ezért is örültünk különösen Dani érkezésének, mert szakmailag és szemléletben is hasonló elveket vallunk.
Ismerjük meg közelebbről Kárpáti Dánielt és motivációit:
-Mi motivált arra, hogy csatlakozz a klubhoz?
- A klub stabilitása és a benne rejlő hosszú távú lehetőségek motiváltak. Kívülről is nagyon pozitív képet mutatott a DVTK, szerettem volna ezt közelebbről megismerni, és hozzátenni a saját utánpótlás-nevelésben szerzett tapasztalataimat.
-Milyen tapasztalatokat hozol magaddal Franciaországból és a Vasas, illetve a Csata utánpótlásmunkájából?
-A legerősebb területem a játékosképzés – sok tehetséges sportolóval dolgoztam együtt, akik közül többen mára válogatott szintre jutottak. Emellett a csapatépítést is kiemelném, mert Nyugat-Európában kicsit más a szemlélet, és ennek egyes elemei itthon is jól működnek. Fontos számomra, hogy a fiatalok örömmel járjanak edzésre, és megtanulják értékelni a munkát, az erőfeszítést – mert az hosszú távon mindig megtérül. A védekezés az edzői filozófiám alapköve: abból indul ki minden, még a támadójáték is. A jó játékos először védőként érti meg a játék lényegét.
-Mi az edzői hitvallásod, és mik azok az értékek, amiket legfontosabbnak tartasz az utánpótlásban?
-Az egymásért való küzdelem, a védekezés iránti elkötelezettség, az, hogy soha nem adjuk fel. Ha mindent beletettek, emelt fővel lehet lejönni a pályáról, legyen az edzés vagy tétmeccs. Nincs lehetőség tartalékolni semmit.
-Mit vársz a 2025/26-os szezontól – milyen célokkal vágsz neki az első diósgyőri évednek?
Leginkább azt várom, hogy a játékosok élvezzék a közös munkát, és hogy segíteni tudjuk őket a lehető legmagasabb szint elérésében – akár a felnőtt csapatban, akár a korosztályos válogatottakban.