U20-as Atlétikai Európa-bajnokság 2025.

2025. augusztus 7-10., Ratina Stadion, Tampere, Finnország

Az eseményről

Az U20-as Európa-bajnokság, az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) által szervezett utánpótlás verseny, amit két évente rendeznek meg a 16 és 20 év közötti atléták részére. Ez a korcsoport tartozik bele a World Athletics által juniornak minősített korosztályba, ami idén a 2009 és 2006 között született versenyzőket jelenti.
A kontinensviadal története 1970-ig nyúlik vissza, ekkor rendezték meg először a juniorok legnagyobb európai versenyét Franciaországban.

Az idei kontinensviadalt Miskolc testvérvárosában, a finn Tamperében rendezik meg. A futamok a 17.000 néző befogadására alkalmas Ratina Stadionban kerülnek majd lebonyolításra. Az idei mezőnyt 44 ország több, mint 1200 atlétája alkotja.

Visszatekintés

Fiatal koruk ellenére mindkét diósgyőri atlétának van már nagy nemzetközi versenyekről tapasztalata. Lalik Petra már a két évvel ezelőtti U20-as Eb-n is részt vett, ahol még nem sikerült az előfutamból továbbjutnia, a tavalyi U20-as világbajnokságon viszont már az elődöntőig jutott. 
Majkut Gergely versenyzője idén egészen elképesztő formában van, több számban is halmozza az egyéni csúcsokat. Fő versenyszámában, a 400 méteres gátfutásban júliusban Veszprémben futotta meg eddigi legjobbját: 56,97-es időeredményével pedig az idei európai ranglistán a második helyet foglalja el. 

Hajdu Áron 2007-ben született, Petrától egy évvel fiatalabb, így neki ez lesz az első U20-as világversenye. U18-ban viszont már határozottan letette a névjegyét tavaly, amikor a korosztályos Eb-n ezüstérmet szerzett 7,58 méteres ugrásával Szlovákiában.
László István tanítványának idén júniusban volt egy hosszabb ideig tartó sérülése, amiből a júliusi U20-as Országos Bajnokságon tért vissza. Tette ezt nem is akárhogyan, hiszen rögtön egy fantasztikus egyéni csúccsal jelezte, hogy a sérülése már a múlté. Áron 7,61 méteres legjobbjával jelenleg a 12. legjobb az európai ranglistán.

Ellenfélszemle, várakozás

Az egész Európa-bajnokság legnépesebb mezőnye a női 400 gáté, idén ötvenen neveztek ebben a versenyszámban. Lalik Petra 2006-os korosztálya hihetetlenül erős, hiszen többen vannak akik a két évvel ezelőtti Eb-n és a tavalyi vb-n is már érmesek voltak egészen fiatalon. A szám toronymagas esélyese az európai ranglista vezető francia Méta Tumba, aki két évvel ezelőtt is diadalmaskodott, illetve tavaly a világbajnoki címet is behúzta. Azonban rajta kívül is vannak még jelentkezők a dobogós helyezésekre: például a világbajnoki ezüstérmes lengyel Wiktoria Gadajska, vagy az a Alexandra Ștefania Uță, aki habár csak 2007-es, de két évvel ezelőtt már U20-as Eb bronzot szerzett, jelenleg pedig a 4. az európai ranglistán. Gátasunknak tehát finoman szólva sem lesz könnyű dolga, azonban idei formája mindenképpen bizakodásra ad okot.

Lalik Petra ezen kívül tagja a 4x400-as magyar női váltó csapatnak is, ami ebben a szezonban mutatott teljesítménye alapján akár a dobogóra is odaérhet. Ehhez azonban sok mindennek össze kell állnia, ugyanis korántsem biztos, hogy a váltó minden tagja rajthoz fog tudni állni a szám selejtezőjében, az egyéni versenyszámok döntői miatt.

Az egy esztendővel fiatalabb távolugró, Hajdu Áron mezőnye sem gyengébb, hiszen három ugró a korosztályos világranglista (!) legjobb 10 versenyzője között van. A két francia, Remi Mourie és Maidis Gorrillot nem mindennapi tehetségeknek számítanak. Előbbi még csak 2008-as, utóbbbi pedig 2009-es születésű, de már képesek 8 méter feletti ugrásra. A DVTK atlétája azonban korábban is bizonyította már, hogy tud meglepetést okozni az igazán nagy versenyeken, így most is joggal bízhatunk ebben.

Atlétáink edzői szerint, versenyzőik készen állnak és kitűnő formában várják az Európa-bajnokságot. Majkut Gergely és László István egyaránt a döntőbe jutást tűzte ki célul versenyzőik számára.

Versenyprogram

Augusztus 7., csütörtök
12:00 - Férfi távolugrás - Selejtezők

  • Hajdu Áron a selejtezők B csoportjában ugrik

16:25 Női 400 méter gátfutás - Előfutamok

  • Lalik Petra a 3. előfutamban, az 5-ös pályáról indul

Augusztus 8., péntek
19:25 - Női 400 méter gátfutás - Elődöntők

19:15 - Férfi távolugrás - Döntő

Augusztus 9., szombat
12:50 - Női 4x400 méter síkfutás váltó - Selejtező

17:20 - Női 400 méter gátfutás - Döntő

Augusztus 10., vasárnap
20:05 - Női 4x400 méter síkfutás váltó - Döntő

Közvetítés

Az U20-as Európa-bajnokság eseményei ingyenesen lesznek követhetők ezen a linken keresztül élőben, valamint az Európai Szövetség (EAA) hivatalos honlapján is lehet követni az eredményeket élőben, egy regisztrációt követően.