Szombaton déli 12:30-tól hazai pályán játszik a DVTK a Nyíregyháza ellen.
- A Nyíregyháza elleni mérkőzés nagyon fontos mindannyiunknak, a klubnak és a szurkolótábornak is - kezdte Vladimir Radenković. - Pontosan tudjuk, hogy mi vár ránk szombaton, és hogyan kell játszani az ehhez hasonló meccseken. A srácok sokszor megmutatták már, hogy képesek kezelni a rájuk nehezedő nyomást, ami a tabellán elfoglalt helyünkből fakad. De egyáltalán nem lehetünk büszkék az eddig megszerzett pontok számára sem. Ezért ahogy a múltban, most is a legjobb tudásunkat kell elővenni, hogy olyan játékot mutassunk be, ami eredményre vezet.
A DVTK négy pontot szerzett a legutóbbi két mérkőzésen (4-0 az MTK, és 1-1 a KBSC ellen). Mit kell megtartani, és min kell változtatni? - kérdeztük
- Mindenekelőtt a csapatszellemet kell megtartani, azt a hitet, ahogy bízunk egymásban, és azt a munkamorált, ami a mérkőzések előtti héten jellemezte a csapatot - válaszolt a szerb vezetőedző. - Büszke vagyok a srácokra, mert nagyon jól dolgoztak, az edzéseken maximálisan a feladatra figyeltek, beleértve akár a videóelemzéssel töltött foglalkozásokat, vagy a taktikai értekezleteket is.
Fejlődni pedig leginkább a tamadások során szükséges. A legutóbbi két mérkőzésen már nőtt a lövéseink száma, de az év végéig előttünk álló időszakban még több kaput találó lövést szeretnék látni. Azaz még veszélyesebbnek kell lenni azáltal, hogy növeljük a lövések pontosságát.
Védekezésben, különösen amikor meg kell küzdeni a labdáért - például a Kazincbarcika ellen kapott gólhoz hasonló szituációban - sokkal jobban kell figyelni mindenkinek.
Tehát folytatni kell a játékunkat, nyomás alá helyezni az ellenfelet azzal, hogy állandóan veszélyeztetjük a kapujukat, ám ahogy mondtam, jobb arányban kell kaput találni.
A szomszédvárak csatájára mindig az a jellemző, hogy ilyenkor nem számítanak a korábbi eredmények, a tabellán elfoglalt hely, sok esetben a mutatott játék sem, csak a meccs végén megszerzett három pont.
- Úgy érzem, jó úton járunk, jó a hangulat az öltözőben, és a formánk is javul, de ez a mérkőzéseken is meg kell tudjuk mutatni - adott helyzetjelentést. - Rangadó következik, ahol az is fontos, hogyan reagálunk az ellenfél játékára. Az biztos, hogy az edzőváltást követően nem ugyanaz a játékstílus jellemzi a nyíregyháziakat, mint az első körben. Persze nem hozzájuk szeretnénk alkalmazkodni, de a felkészülés során látni kell, hogy mit változtattak, hiszen természetes módon minden vezetőedzőnek megvan a saját futballról vallott elképzelése.
Fontos lesz megőrizni a nyugalmunkat, kordában tartani az érzelmeket, és végig a 90 perc során követni a taktikai elképzeléseket. Biztos vagyok benne, hogy minden játékosunk készen áll a megmérettetésre, és pontosan tudja, hogy mit várunk el tőlük egy ilyen fontos mérkőzésen.
A Nyíregyháza gyengén kezdte a bajnokságot, ezért Szabó Istvánt Bódog Tamásra cserélték a kispadon. 15. fordulót követően három győzelemmel és öt döntetlennel a 11. helyen állnak. (Az ellenfélről itt lehet bővebben olvasni.)
- Az edzőváltást követően egészen más elképzeléssel lép pályára a Nyíregyháza, és néhány poszton egészen más típusú játékos kap bizalmat - ejtett szót a szombati vendégekről. - Ellenfelünk védekezése sokat változott, emiatt figyelnünk kell, mert másfajta feladat elé állíthatnak minket, mint nyáron. Különösen azon játékelemek során, amikor mi birtokoljuk a labdát.
Persze itthon játszunk, fel kell szívni magunkat, meg kell mutatni a szurkolóinknak, hogy készen állunk a dinamikus focira. És ahogy mondtam, továbbra is fontos a lövések, méghozzá a kaput találó lövések számának növelése, mert csak így tudunk az eddigieknél több pontot gyűjteni a jövőben.
Bárdos Bence és Ivan Šaponjić elkezdte az edzéseket, valamint Ante Roguljić is fut. Anderson Esiti, Yohan Croizet-Kollár, Szakos Bence viszont továbbra sem áll rendelkezésre. A Mezőkövesden sérülés miatt lecserélt Tamás Márkhoz hasonlóan Marco Lund sem játszhat a hétvégén. A kölcsönben szereplő Babós Levente pedig hétközben visszatért anyaegyesületéhez. Eltiltott nincs.
- Többen hiányoznak, de erős a keretünk, bízunk azokban a játékosokban, akik legutóbb játszottak és nem csak a kezdőcsapat tagjaként, hanem akár kispadról beállva is. És azokban is, akik legutóbb valamilyen okból nem kaptak játéklehetőséget. Megvan bennünk az erő, hogy megmutassuk a képességeinket.
A két csapat legutóbbi találkozásakor a DVTK 4-1-re nyert Nyíregyházán.
- Ez egy másik helyzet, mint nyáron - szögezte le. - Most másfajta motivációra van szükség: hitre és megerősítésre. Az elmúlt két hétvégén négy pontot szereztünk, persze tudom, hogy hatot szerettek volna a szurkolók, és mi is.
A motiváció során ezúttal arra kerül a hangsúly, hogy továbbra is higgyünk magunkban, és használjunk ki minden pozitív részletet, ami eddig bennünk rejlett. Elsősorban magunkat kell legyőzni, és akkor az ellenfelet is le fogjuk - zárta szavait Vladimir Radenković.


