- Jurek Gábor egy nagyon tehetséges futballista, aki nem csak a DVTK, hanem a magyar futball értéke lehet. A stáb folyamatosan külön foglalkozott vele mentális és sportszakmai megközelítésben is, valamint többször egyeztettünk a játékossal és az ügynökével arról, hogy miként tudna ismét korábbi, ám az ősszel nagyon hiányzó magas szinten teljesíteni. Végül az edzőtáborban jutottunk közösen arra a megállapításra, hogy környezetváltásra van szüksége ahhoz, hogy a kétségtelenül meglévő tehetsége jó teljesítményben csúcsosodjon ki. Ezért a következő fél évben az MTK-ban szerepel a végén nem kötelező érvényű vásárlási opcióval - tájékoztatott Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója. - Az ő posztjára vettük másfél évre kölcsön a 2006-os születésű Varga Zétényt, így a csapat tovább fiatalodik.
Jurek Gábor a DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendékeként nem sokkal 17. születésnapját követően mutatkozott be a Diósgyőr első csapatában, és még abban az idényben megszerezte első góljait. A bajnoki címmel és feljutással záruló idényben tíz góllal vette ki a részét a sikerből, majd az élvonalban is számítottak rá a szakmai stábok. Több emlékezetes gólt is szerzett, ami közül a Paks ellenit az év góljának is megválasztották. Eközben folyamatosan játszott a korosztályos válogatottakban is. 2025-ben viszont megtört a fejlődése, mindössze egyetlen gólt szerzett, és a kezdőcsapatba is egyre ritkábban tudta beverekedni magát. Tavasszal pedig az MTK-ban játszik kölcsönben, ahol új lendületet vehet a pályafutása.
Névjegy
Név: Jurek Gábor
Születési idő: 2004. június 4.
Születési hely: Szikszó
Magasság: 183 centiméter
Poszt: támadó
Sikerei
- Az NB II. bajnoka (2022/2023, DVTK)
- Az év gólja szerzője (2023/2024, DVTK)
- Korosztályos válogatott válogatott
- U21 (4/2)
- U19 (13/5)
- U18 (8/1)
- U17 (kerettag)
- U16 (1/0)
- A DVTK mezében (gól/mérkőzés)
- NB I. 58/4
- NB II. 47/13
- Magyar Kupa: 7/1
- Összesen: 112/18
Pályafutás
2025/2026 tavasz MTK Budapest (NB I.)
2025/2026 ősz Diósgyőri VTK (NB I.) 14/0
2024/2025 Diósgyőri VTK (NB I.) 21/2
2024/2025 DVTK II (NB III.) 5/1
2023/2024 Diósgyőri VTK (NB I.) 23/2
2023/2024 Kazincbarcika (kooperációs kölcsön, NB II.) 3/0
2023/2024 DVTK II (NB III.) 4/2
2022/2023 Diósgyőri VTK (NB II.) 32/10
2022/2023 DVTK tartalék (NB III.) 2/0
2021/2022 Diósgyőri VTK (NB II.) 15/3
2021/2022 DVTK tartalék (NB III.) 9/7
2020/2021 DVTK tartalék (NB III.) 4/1
2020/2021 DVTK U19, U17
2019/2020 DVTK U17, U16
2018/2019 DVTK U15, U16
2017/2018 DVTK U14
2014-2016 Encsi VSC utánpótlás


