A fantasztikusan sikerült tavalyi szezon után már javában zajlik Tóth Anna felkészülése a fedettpályás szezonra. Egy kis pihenést és nyaralást követően október végén Miskolcon indult el a munka, amelynek során kezdetben a gyógytornán és az erőnléti edzéseken volt a hangsúly. Ezt követően novembertől pedig már a keményebb, atlétikai jellegű tréningek is helyet kaptak a programban.
Az alapozás következő fontos állomása Nyíregyháza volt, ahol U23-as EB-ezüstérmes gátfutónk két edzőtáborban is részt vett. Az elmúlt hetekben pedig ismét új szintre lépett a felkészülés, hiszen január 10-én kéthetes meleg égövi edzőtáborba utazott Anna, edzőjével, Tigyi Józseffel és a magyar válogatott tagjaival. A jelenlegi itthoni hideg időjárás jelentősen hátráltatná a hatékony munkát, így különösen kedvező a helyszínválasztás: a spanyolországi La Palmán ideális körülmények között zajlanak a szabadtéri edzések.
A felkészülés eddigi tapasztalatairól így nyilatkozott Tóth Anna: - Az otthoni időjárás miatt úgy gondolom, a lehető legjobb időpontban utaztunk el, hiszen itt nagyszerű körülmények között, kiváló időjárásban tudunk dolgozni. Emellett nagyon jó edzőpartnerekkel készülhetek együtt, ami szintén nagyban hozzájárul a minőségi munkához. Összességében úgy érzem, jól sikerült az alapozás, szerencsére sérülések sem hátráltatták a felkészülésemet. Nagyon bízom benne, hogy az első versenyemen februárban jó teljesítményt tudok majd nyújtani. -


