Downhill Magyar Bajnokság
2026. augusztus 8-9. Lillafüred
Mondhatni hazai környezetben, Lillafüreden rendezték meg az idei DownHill Magyar Bajnokságot, ahol a DVTK több versenyzője is rajthoz állt. A hosszabb ideje tartó szárazság és a nagy meleg miatt a pálya rendkívül porossá vált, ami a versenyzők beszámolói szerint minden edzőkörben új kihívások elé állította a mezőnyt. A körülmények miatt több bukás is történt, amelyek közül néhány a DVTK kerékpárosait is érintette.
Krajnyák Attila egy héttel korábbi bukását követően még nem teljesen felépülve kezdte meg a hétvégét. Bár rajthoz állt az edzőnapokon, a korábbi sérülés sajnos éreztette hatását, így végül nem tudta befejezni a versenyt. Malyár Dorián az edzőnapon bukott, ezért ő is kénytelen volt feladni a küzdelmet.
Sándor Áron kezdő versenyzőként az Open kategória népes mezőnyében állt rajthoz, és 4:02:585-ös idővel a 33. helyen zárt.
Szoboszlay Zalán az U17-es korosztály rendkívül erős mezőnyében versenyzett. A DVTK kerékpárosa 3:59:376-os időeredménnyel a 10. helyen végzett.
Lázár Milán az elit férfiak között a szombati időmérőn biztató teljesítményt nyújtott. 2:50:630-as idejével a hatodik helyen várta a vasárnapi döntőt, amelyben azonban bukott, így számára is idő előtt ért véget a verseny.
A DVTK számára így végül Edőcs Tamás szállította a legjobb eredményt. A Master 1 kategóriában induló versenyző egyben a szakosztály edzője is, és az egész hétvégén magabiztosan teljesített. A szombati időmérőn 2:40:237-es idővel az első helyen kvalifikálta magát a döntőbe.
Tamás a vasárnapi fináléban tovább tudott javítani, és 2:32:36-os időeredménnyel ért célba, amellyel megnyerte a Master 1 kategória versenyét, így magyar bajnoki címet szerzett. Az eredménye ráadásul az elit férfiak mezőnyében is a harmadik helyhez lett volna elegendő.


