A Roland Divatház Négy Nemzet Torna záró mérkőzésén, a megfiatalított japán csapat ellen Duschek Dávid kezdett a kapuban, a cseréje Bálizs Bence volt. Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány ezúttal kihagyta a keretből Sebők Balázst, Kevin Wehrst, Magosi Bálintot és Rajna Miklóst.
Első harmad
A magyar együttes kezdte aktívabban a találkozót, Pavuk Attiláé volt az első lövés, majd Kiss Dániel dolgoztatta meg a japán kapust, aztán Erdély Csanád előtt adódott helyzet. A 4. percben Varga Arnold kapott két percet, de a kiállítást sikerült kihúznia a mieinknek.
A 8. percben, némileg váratlanul mégis megszerezte a vezetést a japán válogatott: egy korongvesztés után a gyorsan végigvitt kontratámadás végén Furuhasi Makuru lőtt a hálóba.
Szabó Dániel is a büntetőpadra került, és az emberelőnyben tovább veszélyeztettek a japánok, de Duschek a helyén volt. A 10. percben a rivális is emberhátrányba került, majd Jesse Dudas távoli lövése után kakaskodás alakult ki a kapu előtt, ami után újabb japán kapott két percet.
A magyarok majdnem másfél percig 5 a 3 ellen támadhattak, ám igazi lövésig nem jutottak el. Aztán 5 a 4 ellen már jobban ment, és a 12. percben összejött az egyenlítés. A helyzetet Bartalis István alakította ki, aki okosan megkerülte a kaput, a középre adásra pedig Pavuk Attila érkezett remekül.
Másodszor kapott kiállítást Szabó Dániel a 13. percben, a két perc alatt a japánok két veszélyes lövéssel tesztelték Duscheket, de a kapus jól védett. Kiegyenlítetté vélt a játék, majd az utolsó percben sikerült megszerezni a vezetést, Benk András lövése után a kipattanót Bartalis kotorta be.
Második harmad
A második játékrészt átnyúló kiállítás miatt emberelőnyben kezdték a mieink, és nagy iramot diktáltak, de nem sikerült növelni a különbséget. Szép megoldással, estében lőtt kapura Nagy Krisztián, de sem ő, sem pedig a későbbiekben Andrew Sarauer vagy Erdély Csanád nem tudott gólt szerezni.
A 26. percben, megint a semmiből egyenlítettek a vendégek. A gyors támadás végén a Duschekről kipattanó korongot Kumagai Gosi továbbította a hálóba. A japánok öröme azonban nem tartott sokáig, alig egy perc múlva ismét vezettek a magyarok, Pozsgai Tamás bátor távoli lövését nem lehetett védeni.
Támadásban maradtak a mieink, sorra alakították ki a helyzeteket a japán kapu előtt, és beszorították az ellenfelet, de a nagy ziccerek is kimaradtak. Vas János, Terbócs István, Erdély, majd Pavuk is közel járt az újabb gólhoz. Ebben a periódusban 16-szor lőttek kapura a magyarok, míg a japánok mindössze négyszer.
Harmadik harmad
A harmadik felvonást Garát lövése vezette fel, majd Dansereau helyzete után csúszott el a korong a gólvonal előtt. Ismét megfogyatkozott a japán csapat, de Hári cselsorozata után Sarauer lövése maradt ki.
A mieink is emberhátrányban küzdöttek Erdély büntetése miatt, ám a japán rohamok ekkor még elmaradtak. Egy kontra végén Pavuk került helyzetbe, azonban lövését a japán kapus védte, majd a másik oldalon Duscheket mozgatták meg. Terbócs a kapussal szemben lőhetett, de a vendégek kapusa ismét jól védett, ahogy aztán Dansereau helyzeténél is a helyén volt.
Az 57. percben Stipsicz került a büntetőpadra, a japánok pedig ezúttal gyorsan, 16 másodperc alatt kihasználták az előnyt. Egy középre lőtt korong megpattant Vargán, Terao Hiromicsi pedig bebombázta a kapuba. A magyarok nagy erőket mozgósítottak az utolsó percekben, de nem tudtak újabb gólt szerezni.
Hosszabbítás
A döntetlen után jöhetett a hosszabbítás, a 3 a 3 elleni játék, amelyben a magyarok domináltak, és sorra dolgozták ki a helyzeteket, de Dansereau, Hári és Vas is hibázott. A másik oldalon Duschek két nagy védést mutatott be. Egy rossz csere miatt kaptak kiállítást a japánok, így a hosszabbítást 4 a 3 ellen fejezhették be a mieink, de nem tudták bevenni a vendég kaput.
Büntetők következtek, az ötös sorozatban Sarauer és Hári volt eredményes, de a japánok is belőttek kettőt. A folytatásban Takagi Kenta betalált, Hári azonban kihagyta a büntetőjét, így a japán csapat diadalmaskodott, és a második helyen végzett a budapesti tornán, míg a magyarok a harmadikok lettek. A viadalt a lengyelek nyerték.
Forrás: jegkorongszovetseg.hu
Négy nemzet tornája
2017. november 10., péntek
15:30 Japán - Olaszország 2-1 (0-0, 2-0, 0-1)
19:00 Magyarország - Lengyelország 1-4 (0-1, 1-2, 0-1)
2017. november 11., szombat
15.30 Lengyelország - Japán 3-2 (1-1, 1-0, 1-1)
19.00 Magyarország - Olaszország 5-2 (2-1, 0-1, 3-0)
2017. november 12., vasárnap
14.30 Lengyelország - Olaszország 3-4 (1-3, 1-1, 1-0)
18.00 Magyarország - Japán 3-4 (2-1, 1-1, 0-1, 0-0, 0-1)
Végeredmény
- Lengyelország
- Japán
- Magyarország
- Olaszország
A magyar válogatott kerete
Kapusok
Bálizs Bence (MAC Budapest)
Duschek Dávid (DAB)
Rajna Miklós (Fehérvár AV19)
Hátvédek
Jesse Dudás (MAC)
Garát Zsombor (MAC)
Kovács Bronson Zoltán (MAC)
Pozsgai Tamás (MAC)
Kiss Dániel (Újpest)
Varga Arnold (Újpest)
Stipsicz Bence (Fehérvár)
Szabó Dániel (Fehérvár)
Kevin Wehrs (TWK Innsbruck, osztrák)
Csatárok
Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék)
Pavuk Attila (DVTK Jegesmedvék)
Vas János (DVTK Jegesmedvék)
Bartalis István (Schwenninger Wild Wings)
Benk András (Újpest)
Christopher Bodó (Lausitzer Füchse)
Keegan Dansereau (MAC)
Nagy Krisztián (MAC)
Terbócs István (MAC)
Erdély Csanád (Fehérvár)
Hári János (Fehérvár)
Sárpátki Tamás (Fehérvár)
Vincze Péter (Fehérvár)
Andrew Sarauer (Villach)
Sebők Balázs (KalPa, finn)