Remekül állt bele a meccsbe a nemzeti csapat, azonnal magához ragadta a kezdeményezést, már az első percben mozgalmas jelenetek alakultak ki a fehérorosz ketrec előtt, Galló húzta rá a kósza korongot fonákkal, Milcsakov a helyén volt. Hiába nyomtunk, gólt a meglóduló ellenfél szerzett az 5. percben, Szergej Maljavko bombájáért felnyúlt Vay, mindenki azt hitte, hogy a korong megpihen a kesztyűjében, de kiperdült a kapu előterébe, Feoktyisztov eszmélt a leghamarabb, bekotorta. Mindez csak kicsit fogta meg a mieinket, mentek előre becsülettel, dinamizmus is volt az akcióikban, a túloldali védelem azonban jórészt kontrollálta az eseményeket. Így történt ez az első emberelőnyünk során is, amikor igazán veszélyes szituációkat nem tudtunk összehozni. A harmad utolsó harmada nagyrészt a beloruszoké volt, ekkor a mi védelmünk állta a sarat, és Vay is bemutatott néhány bravúrt. A végén még Nagy Krisztián szerzett erőszakosan pakkot a támadóharmadban, jó lövésre már nem futotta az erejéből, majd egy éles keresztpassz nyomán keletkezett tumultusban Milcsakov hosszabb időre elvesztette a bárdját, ezt sem sikerült kihasználni, maradt a 0-1 a szünetre.

A második harmad veszélyes fehérorosz léehetőségekkel indult, aztán megint átvette az irányítást a magyar válogatott, különösen akkor, amikor emberelőnybe került, jelentős helyzetek tömkelegét hozták össze ekkor a támadók, viszont ismét kimaradt mindegyik. Lendületben maradtak Háriék, mentek mindent bele alapon, hiába, sehogy sem játhattak túl a fehéroroszok eszén. Akik belőtték a második góljukat is: óriási helyzet és nemkülönben komoly védés nyomán nagy kavarodás akalult ki Vay kapuja előtt, hasztalan próbált felszabadítani a csapat, a játékszer a kéken várakozó Liszovec elé került, ő meg átlőtte a tömeget, 0-2 a 30. percben. Ez a fejlemény újfent megfogta némiképp a mieinket, akiknek csak az utolsó percekre sikerült ismét határozottabb előrehokit a jégre vinniük. Megint kaptunk egy jogos fórt, megint ott voltunk Milcsakov előtt, megint nem akart átcsurogni a korong rajta, maradt a közte kettő.

Az első magyar kiállítást csak a 44. percben fújták be, melynek az elején Galló Vilmos pakkot lopott a támadóharmadban, szólóban kilépett, a kapus védett, a 8-asunk ismételni akart, a bírók testre ütést ítéltek, így kettős hátrányba kerültünk másfél percre. Ezt az ellenfél ki is használta, Geoff Platt hatalmas gólt lőtt,  0-3. Az utolsó felvonás második felében mindent megtett a nemzeti csapat, hogy megszerezze a becsületgólját, illetve hogy elrontsa Milcsakov shutoutját. Ehhez a lendület akkor jött meg, amikor Vay előrevetődve és -csúszva kaparintotta meg a korongot majdnem a kék vonalnál, azonnal indított is kézzel, Sofron lépett, ki, de mellé ment a lövése. A szépítés így is összejött, egy újabb fehérorosz hátrányban Galló a szokásos mozdulatával húzta be a korongot a kapu közvetlen előterébe, és annak rendje-módja szerint be is fejezte, 1-3 az 55. percben. Meglódultak a mieink, hogy még közelebb kerüljenek, de erre már nem volt idő, a több mint kétperces kapus nélküli játék sem hozott gólt, maradt a kétgólos vereség. Harmadik mérkőzését csütörtökön Litvánia ellen játssza a világbajnokságon magyar válogatott.

Divízió 1/A csoportos világbajnokság

április 29., hétfő, 8:30 Magyarország–Dél-Korea 1-5
április 30., kedd, 15:30 Fehéroroszország–Magyarország 3-1
május 2., csütörtök, 8:30 Litvánia–Magyarország
május 3., péntek, 15:30 Magyarország–Szlovénia
május 5., vasárnap, 15:30 Kazahsztán–Magyarország 

forrás:MJSZ-jegkorongszovetseg.hu