Női válogatottunk tizennyolc év után játszhatott negyeddöntőt az Európa-bajnokságon, aminek nemcsak a négy közé jutás volt a tétje, hanem az is, hogy biztosan ott legyen az olimpiai selejtezőtornán.

A mieink parádésan kezdtek, 7–0-s hátrányban azonban kezdtek magukra találni a britek és még az első negyed végén fordítottak. Noha ellenfelünk sem dobott jó százalékkal, a nagyszünetre így is értékesített öt hárompontost, míg mi csak kétszer találtunk be távolról, ráadásul rengeteg eladott labdával nehezítettük meg a helyzetünket.

Hasonlóan alakult a harmadik negyed is, a britek már tizennégy ponttal is vezettek, majd amikor lendületbe jöttünk volna, a végül 29 pontig jutó Temi Fagbenle rendre kosarat szerzett. Négy perccel a meccs vége előtt nyolcpontos, mégis kilátástalannak tűnő helyzetben kezdtünk zárkózást Turner Yvonne vezérletével. A különbség egyre fogyott, Studer Ágnes triplájával egy pontra megközelítettük a briteket, majd jól védekeztünk. Huszonhárom másodperccel a vége előtt támadást vezetett a magyar együttes, ám nem tudott kosarat szerezni, ezzel lényegében eldőlt a találkozó.

Válogatottunk így szombaton a francia-belga párharc vesztesével mérkőzik az olimpiai selejtezőt érő helyért.

37. Női Kosárlabda Európa-bajnokság, Szerbia és Lettország, negyeddöntő

Magyarország–Nagy-Britannia 59–62 (13–15, 9–17, 16–16, 21–14)

Belgrád, 457 néző. Játékvezető: Caroucha (görög), Ciulin (román), Tomasovic (szlovák).
Magyarország: Studer Á. 10/6, Turner 11/6, Raksányi 10/6, Zele 5/3, Határ 8. Csere: Horti 8, Dubei 3/3, Varga Zs. 4. Szövetségi kapitány: Székely Norbert.
Nagy-Britannia: Vanderwall 2, Samuelson 7, Leedham 4, Handy 6/6, Fagbenle 29/3. Csere: Green 3, Simpson 3/3, Jones 8/6. Szövetségi kapitány: Chema Buceta.

A magyar válogatott programja
 

június 27., csütörtök
16.00 Magyarország - Szlovénia 88-84

június 28., péntek
18:30 Olaszország - Magyarország 51-59

június 30., vasárnap
16:00 Magyarország - Törökország 58-59

július 4., csütörtök, negyeddöntő
Magyarország - Nagy-Britannia 59-62

július 6. szombat
Magyarorság - Franciaország vagy Belgium