Egy felnőtt csapatnál folyó munkával kapcsolatban legtöbbször a vezetőedző vagy a játékosok kerülnek előtérbe. Kevés szó esik azonban egy olyan pozícióról, ami a futballvilágban igen fontos, ugyanakkor egyáltalán nem igényel túlzott közszereplést. Benczés Miklós, a DVTK-Borsodi pályaedzője pontosan tudja ezt, és számára inkább az a fontos, hogy akár pálya- akár utánpótlásedzőként átadja a futball szeretetét a vele dolgozó játékosoknak. Vallja: egy edzőnek folyamatosan képeznie kell magát, mindig tanulnia kell valami újat. Ennek tükrében a fiatal pályaedző jelenleg UEFA A-licences végzettséggel rendelkezik, nemrégiben pedig a TF-en elvégzett labdarúgó edzői képesítéssel - ahová Urbányi Istvánnal, Mészöly Gézával járt egy csoportba - növelte szaktudását. De nem szeretne lemaradni az idegen nyelvtudással sem, a csapat számára a Bilang nyelviskola biztosít angol nyelvórákat, Borsodi Gábor nyelvtanár közreműködésével.

Pontosan mióta dolgozol a Diósgyőrnél?

- 1994-től kezdtem utánpótlás edzőként a szakmát. Ekkor voltam egyébként a Nyíregyházi Főiskola utolsó éves hallgatója, majd amikor lediplomáztam, a Könyves Kálmán Általános Iskolában helyezkedtem el testnevelő tanárként. Így duplán volt lehetőségem az általam edzett gyerekek fejlődését követni, ugyanis sokan jártak, járnak a DVTK utánpótlásából ebbe a suliba. Nagyon sokat lehet tanulni a gyerekkel folytatott közös munka során.

Számos tehetség nőtt ki a kezeid közül: elég csak Rebecsák Szilárd, Huszák Tamás, a most már mtk-ás Pollák Zoltán vagy a ferencvárosi Kulcsár Dávid nevét megemlíteni. Melyik volt játékosodra vagy a legbüszkébb?

- Minden általam edzett gyerekre büszke vagyok, attól függetlenül, hogy most az NB I-ben vagy a megyei I. osztályban játszik, esetleg csak kispályán, hobbiból focizik. Nem lehet mindenkiből élvonalbeli játékos, de a hangsúly nem is azon van, hogy ki, hol játszik. Sokkal inkább az számít, hogy a gyerekek a lehető leghamarabb szeressék meg a játékot, ezáltal a sportot. Mozogjanak, járjanak meccsekre, ismerjék meg azt a világot, ami többre tanítja őket, mintha otthon ülnek a számítógép előtt.

És aki csak szurkolni akar a csapatnak?

- Az is remek alkalom arra, hogy barátainak, családtagjainak továbbadja a labdarúgás szeretetét. Számos volt játékosom szurkol a jelenlegi csapatnak a lelátóról. Gyerekkoromban én is itt kezdtem el futballozni, de szurkolóként szintúgy jelen voltam a Diósgyőr meccsein. Sőt, a focimeccseken kívül a hajdani DKSK meccseire is jártam, természetesen idegenbe is számtalanszor elkísértem a csapatot.

Hol tart most, milyen szinten van a diósgyőri utánpótlás?

- Az biztos, hogy anyagilag jelenleg nem vehetjük fel a versenyt a Debrecennel, a Győrrel vagy a Honvéddal, de tehetségekben nincs hiány. Bizakodó vagyok az akadémia képzés ügyében, remélem a rendszer beindulásával hamarosan egyre több saját nevelésű fiatallal fognak találkozni a szurkolók.
 
Már három vezetőedző munkáját segítetted a DVTK-nál: Pajkos Jánossal és Vágó Attilával a másodosztály után az élvonalban is együtt dolgoztál, illetve dolgozol, egy évig pedig Csank János mellett tevékenykedtél. Ha valaki, akkor te biztos össze tudnád hasonlítani diósgyőri munkájukat.

- Nem lehet, de nem is szabad összevetni őket. Mindhárman más emberek, más munkakoncepcióval, más módszerekkel. Pajkos Jánossal egyébként már régebbről ismertük egymást, még utánpótlás szinten sok nagy Diósgyőr-Debrecen csatát vívtunk egymással, emberileg pedig baráti a viszonyunk Vágó Attilával szintén dolgoztunk már együtt régebben, a 2002/03-as szezonban, úgyhogy nem kellett bemutatkoznunk egymásnak, amikor ismét ő lett a vezetőedző, ráadásul mindketten Salgótarjánból származunk. Csank Jánosról pedig nem véletlenül mondja mindenki, hogy milyen profi. Mindent alárendel a labdarúgásnak, profi módon él és gondolkozik, amit a játékosaitól is elvár. Rengeteget tanultam tőle.

Van a szakmán belül példaképed?

- Az imént említett három vezetőedzőtől volt alkalmam számos edzői fortélyt ellesni, sokat köszönhetek nekik Nagyra tartom Both Józsefet, akinek hatalmas a gyakorlati ismerete. Vele az edzői tanfolyamokon ismerkedtem meg. Bár nem látok bele a napi munkájába, de ,"távolról" szimpatikusnak tűnik, amit Prukner László évről-évre produkál a Kaposvárral, ahogy felépíti, összerakja csapatát. Mindannyian sokat tapasztalt, nagy tudással rendelkező trénerek.

Általában ahány vezetőedző, annyi pályaedző fordul meg egy csapatnál. Mi a titka annak, hogy az említett trénerek mindhárman veled képzelték el a közös munkát?

- Nincsen titok, pusztán alkalmazkodás kérdése az egész. Mint már említettem, minden edző másképp dolgozik, egyéni elképzelésekkel, edzésmódszerekkel. Ehhez kell alkalmazkodnia egy pályaedzőnek. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a tréner elnyomja a segédjét, mert csakis a közös, jól működő munka vezet eredményhez, így a pályaedzőnek is van lehetősége hozzátenni a magáét a csapathoz.

Egyszer szeretnél vezetőedző lenni?

- Egyenlőre a terveimben az szerepel, hogy ebben a pozícióban nyújtsam a maximumot. Folyamatosan képzem magam, a legjobb pályaedző szeretnék lenni, aki mindent tud erről a szakmáról.

Gyarmaty Attila