- Lőttél két gólt a DVTK első csapatában, és rögtön népszerű ember lettél, sorra adod az interjúkat. Milyen érzés?
- A III. Kerület elleni találkozót követően még a gyepen álltam az M4 Sport kamerája elé, majd a Magyar Rádió riportere és még egy újságíró kérdezett Óbudán. Akkor még benne voltam a meccsben, nagyon feldobott a DVTK győzelme, és szépen válaszoltam a kérdésekre. Amikor viszont Miskolcon kellett a DVTK kamerája előtt megszólalni, akkor már belebonyolódtam a mondatokba. Most pedig itt ülök. Az a tanulság, hogy a válaszadást is gyakorolni kell, mint mindent a fociban.

- Akkor lássuk először a DVTK óbudai győzelmét a III. Kerület ellen. Hogyan emlékszel a sikerre?
- Egy nagyon brusztos meccset játszottunk, ahol a kiváló ellenfél mellett a pályával is meg kellett küzdeni. A terveink szerint alakult a mérkőzés, mi szereztük az első gólt. Ezt követően sem akartunk visszaállni - bár kétségtelenül nagy hangsúlyt helyeztünk a hátsó stabilitásra -, de az ellenfél benyomott. Sok más csapattal szemben a kék-fehérek focizni akartak, nem csak előre rugdosták a labdát, ezért végig nagyon kellett koncentrálni. Néhány kapu előtti meleg pillanattól eltekintve jól álltunk a lábunkon, leginkább amiatt lehet hiányérzetünk, hogy ellentámadásból nem tudtuk megszerezni a megnyugtató második gólt. A siker alapját a hatalmas küzdeni akarás jelentette, és ha kellett, akkor kisegítettük egymást. Így kell 1-0-ra megnyeri egy rendkívül fontos idegenbeli találkozót!

- És a saját teljesítményedet hogyan értékeled?
- Nem sok lehetőséget kaptam eddig, főleg nem kezdőként, ezért nagyon szerettem volna bizonyítani a stábnak, és megmutatni a közönségnek is, hogy nem véletlenül lőttem gólt az előző fordulóban. Támadásban 3-5-2-ben álltunk fel, védekezésben pedig kicsúsztam szélre, ahol keveset beszéltünk, így elkövettem néhány helyezkedési hibát. Szerencsére nem lett komoly következménye. Támadásban pedig próbáltam üresbe mozogni, hogy legyen induló ember, akit meg lehet játszani. Amikor hozzám került a labda, akkor elsősorban igyekeztem megtartani azt, vagy visszapasszolni a társaknak. Egyelőre hiányosságom, hogy nem tudok a kapu elé berobbanni, ami részben annak köszönhető, hogy az utánpótlásban rendre a szélen játszottam, így nem adódott lehetőség rá. A DVTK azonban két középső támadóval áll fel, akiknek érkezni kell a kapu elé, és fejjel, lábbal veszélyeztetni.

- Megütötte a fülem a "nem sok lehetőséget kaptam eddig" félmondat. Az 13 találkozót 17 évesen így értékeled?
- Úgy vélem, mostanra értem meg a feladatra. A bajnokság kezdete óta sokat fejlődtem, különben is az utóbbi másfél hónap sokat javított a helyzeten. A 13 meccsből kettőt játszottam végig, az első meccset a Siófok, illetve legutóbb a III. Kerület ellen. Korábban szélső támadóként számított rám a szakmai stáb, de az eredményt hozó 3-5-2-es felállásban nincs ilyen poszt, amikor beálltam, akkor rendszerint át is álltunk 4-4-2-re. Mostanában viszont középen kapok szerepet.

- Láttunk már olyat a futballtörténelemben, hogy szélső támadóból kiváló védő lett. A háromvédős rendszerben akár szélső is lehetnél, aki szükség esetén védekezik, de sokat támad is.
- A védekezés soha nem számított az erősségemnek, és szerintem soha nem is lesz az. Csatár vagyok, egyszerűen nem tudom magamról elképzelni azt, hogy hátulról nézzem, ahogy a többiek az ellenfél kapuját ostromolják. Viszont tisztában vagyok azzal, hogy a csapat minden tagjának tudni kell védekezni, ezért mindent megteszek, hogy ezen a területen is fejlődjek. Ráadásul az igazi védők legalább tízévnyi előnyben vannak velem szemben, mert ők azt gyakorolták, miközben én a gólokat lőttem. A felvetés azonban nem rossz, Balmazújvárosban Rotem Keller sérülése után erre a posztra szálltam be a 35. percben. Majd nem sokkal később sajnos elcsúsztam, amiből majdnem gólt kaptunk. A szünetben inkább váltottunk, és előre mentem. Nekem azt tanították, elöl kötelező kockázatot vállalni, hátul viszont csak minimálisan szabad. És én imádok kockáztatni. De továbbmegyek, még csak 17 éves vagyok, de szeretem a versenyhelyzetet. Számomra Könyves Norbert, Eppel Márton - és sorolhatnám az összes támadót - példakép, mert ők már elértek valamit, tudják, mi a feladata egy labdarúgónak. Ugyanakkor csak 11 játékos lehet egyszerre a pályán.

- Amikor azt láttam Óbudán, hogy a kapu előterében a bal lábadon van a labda, tudtam, hogy értékesíteni fogod a helyzetet. Neked is ilyen könnyűnek tűnt a gólszerzés?
- Sokat gyakoroltam, hogy az egyik lábbal átveszem a labdát, a másikkal pedig kilövöm a kapu hosszú oldalát. Ilyen helyzetben azt követően már nem szoktam gondolkodni, amikor eldöntöm, hogy lőni fogok. Szemben álltam a kapuval az ötös előterében, meg kell próbálni, ha elakad, akkor így jártam, de legalább megpróbáltam. Szerencsére nem így történt, hálót ért a labda. Nagyon örülök a találatnak, mert két vereséget követően rendkívül fontos volt számunkra ez a győzelem.

- Igen, korábban még nem fordult elő ebben a bajnokságban, hogy a DVTK egymást követő két mérkőzésen pont nélkül maradjon…
- A Békéscsaba ellen többen hiányoztak a csapatból, ezért az első félidőben gyenge teljesítményt nyújtottunk A Mester már egy félóra után elküldött melegíteni, majd az 59. percben álltunk be Eppel Mártonnal. Egyúttal átálltunk a 4-4-2-es formációra, ami sokkal inkább volt 4-2-4. (Középen helyezkedett Horváth és Eppel, balról Könyves, jobbról pedig Jurek támadott a szélen - a szerk.). Polgi (Polgár Kristóf - a szerk.) játszott mögöttem, és egyfolytában biztatott, hogy bátran cselezzek, lőjek, mert nincs veszteni valónk. Eppi fejese után tudtam, van keresnivalónk, és sorra adtam középre a labdát, illetve indítottam a társakat. Zoli gólja után pedig kézzelfogható közelségbe került az, ami korábban elúszni látszott. Ezt követően jöttem én. Higgadtnak kellett maradni, mert rengetegen álltak előttem, ezért bevállaltam egy lövőcselt is. Amikor hálót érintett a labda, nagy kő esett le a szívemről, mert végre sikerül betalálnom az első csapatban tétmeccsen is. Ebben az időszakban szinte lefociztuk a Békéscsabát a pályáról, húsz perc alatt kiegyenlítettük a háromgólos hátrányt. Ám a végén nem lett volna szabad ilyen gólt kapni…

- Nem sokon múlt, hogy a Békéscsaba ellen is megszerezd a győztes gólt!
- Még 3-3-nál Gabi (Molnár Gábor - a szerk.) adott egy labdát, amit higgadt fejjel most visszakényszerítőznék neki, de a meccs hevében inkább úgy döntöttem, ellövöm. Kettőt toltam rajta, majd a hosszút céloztam, de megpattant, és így ment el a rövid oldali kapufa mellett centiméterekkel. De szó szerint centikkel!

- Az eseménysort nézve nem, de a következményt tekintve valami hasonló történt a debütálásodkor is.
- Kár, hogy döntetlen lett, de ettől függetlenül egész életemben emlékezni fogok arra a siófoki estére. Életem legelső mérkőzését játszottam a Merkantil Bank Ligában, a félidőben álltam be Kispál Tamás helyett. Próbáltam beindulni, cselezni, és az első lövésem nagyon szépen védte a kapus. Majd a 93. percben kaptam Polgitól egy labdát, amit megtoltam, és kapura lőttem. A kapufát találtam el, a kipattanót pedig Németh Márió helyezte a hálóba, ám emelkedett az asszisztens zászlója. Utólag bebizonyosodott, hogy nem volt les, és a centiméterek ismét nem álltak a mi oldalunkra.

- A folytatásban a Szeged ellen vereséget szenvedett a csapat, Dorogon viszont nyert.
- A Szeged ellen csúnya vereséget szenvedtünk, nincs mit szépíteni rajta. Csereként álltam be 0-5-ös állásnál... Dorogon is nehéz meccset játszottunk, a körülmények is messze jártak az ideálistól. Az első félidőben nagyon közel jártam a gólhoz, éles szögből lőttem, csak centikkel ment el a kapufa mellett a labda. A második félidőben pedig eltoltam a kapus mellett a labdát, aki visszajött, nem is tudom hogyan, nagy bravúrt mutatott be! Nagyon kellett volna a gól, szerencsére végül Norbi (Könyves Norbert - a szerk.) egyéni villanásával így is nyertünk.

- Két nappal később Kondás Elemért Dragan Vukmir váltotta a kispadon. Hogy élted meg?
- Hiába építettünk hosszú veretlenségi szériát, és vezettük a bajnokságot, az utolsó 4-5 mérkőzésen elfogyott a lendület, rendre rosszul játszottunk. Kondás Elemér állított be először a csapatba, bevallom, emiatt tartottam is egy kicsit az edzőváltás következményeitől, de Dragan Vukmirtól is kaptam játéklehetőséget, amivel próbálok élni. Köszönöm mindkettőjüknek a bizalmat! Bármilyen furcsán hangzik, de most éltem át először szezon közben edzőváltást, korábban soha nem történt ilyen velem. Keményen dolgozunk, és igyekszünk minél jobb fizikai állapotba kerülni, mert Dragan Vukmir játékfelfogása szerint az az alapja mindennek.

- Hétvégén a Tiszakécske következett, majd a Haladás, és a Szentlőrinc ellen megszületett az első győzelem is.
- Ekkor már túl voltunk a váltáson, új edző, új felállás, új taktika. Több nagy helyzetet is kialakítottunk, ám gólt nem tudtunk szerezni, ennek köszönhető a pontvesztés. Szombathelyen kimaradtam a csapatból, mert egy kisebb sérülés miatt két napot kihagytam. Bíztam benne, hogy a végén csereként beállok, mert segíteni szerettem volna az egyenlítésben, de nem így történt. A Szentlőrinc ellen ismét kezdtem, úgy érzem, éltem a bizalommal. Sokat mozogtam, beindultam, illetve visszalépve felvettem a labdát, és próbáltam építkezni. A korai gól után lőttünk még kettőt, amit egyaránt les miatt nem adott meg a játékvezető, az egyiknél biztosan tévedett…

- Kérjük, mutasd be magad, mert fiatal korod miatt kevésbé ismer a szurkolótábor!
- Inkább a tehetségemnek köszönhetem, hogy eljutottam idáig, persze gyakorlás nélkül még ma is a haverokkal fociznék. Az edzéseken mindent megteszek a siker érdekében, alig hagytam ki tréninget, előbb-utóbb biztosan meglesz az eredménye. A lövőtechnikámat készen kaptam az Istentől, amióta az eszemet tudom, esőben, sárban, betonon a haverokkal fociztunk, én pedig ballal lőttem a gólokat egész nap. Másik erősségem az egy az egy elleni szituációk megoldása, amikor én irányítom az eseményeket. Ha eleget gyakorol az ember, és pontosan tudja, hogy mit akar, akkora támadó mindig előnyben van, hiszen ő tudja, mi következik, míg a védő csak reagál. Szélsőként fontos az ellenfél védelmének megbontása, és a beadás. Gyula bá’ (Zsivoczky Gyula - a szerk.) tanított meg igazán erre, nála volt olyan hét, amikor szinte mást sem gyakoroltam.

- Sok labdarúgó mesélte már, hogy számtalan ügyes játékos hullott ki menet közben a korosztályos csapatokból, mert a tehetségükből próbáltak megélni, míg ők a szorgalmuknak köszönhetően idővel jobbak lettek náluk.
- Gyerekként királynak hittem magam, mert otthon kiemelkedtem a többiek közül, és tudtam, hogy tehetséges vagyok, képes vagyok gólt lőni, és harcolni a pályán. Ám amikor Diósgyőrbe jöttem, akkor előnyben éreztem a többi srácot. Ők már 6-7 éve jártak heti 4-5 alkalommal edzésre, ismerték a taktikát, tudták, hová kell helyezkedni. Ezzel szemben én csak heti 1-2 edzésen vettem részt, mindenekelőtt be kellett hozni ezt a lemaradást. Másfél évig tartott, akkor valami áttört bennem, és onnantól mindig azért küzdöttem, hogy a csapat húzóembere legyek.

- Tekintsünk akkor egy kicsit vissza, hogyan vezet egy tehetséges novajidrányi fiatal útja a DVTK első csapatába!
- A szülőfalumban, Novajidrányban kezdtem focizni, anyukám szerint már két-háromévesen is rúgtam a labdát. Később a barátokkal, illetve óvodában és az iskolai csapatban játszottam, hiszen akkor sem volt utánpótlás-csapat a faluban. mikor az encsi Szent László Katolikus Általános Iskolába kerültem, akkor egy iskolai teremtornán figyeltek fel rám, és hívtak a helyi csapatba, ahol két évet játszottam. Itt tanultam meg az alapokat, mígnem egy diósgyőri tornán, a régi műfüves csarnokban le nem győztük a DVTK-t a torna döntőjében az én két gólommal. Lasztóczi Péter ‘bá még ott helyben megkérte anyukámat, hogy hozzon el próbajátékra, ha van kedvem. Hogyne lett volna! Anyukám rám bízta a döntést, így eleinte heti egy alkalommal ismerkedtem az itteni munkával, majd a következő nyár után már a DVTK U13-ban játszottam.

- Nagy ugrás lehetett!
- Még csak 12 éves voltam, amikor kollégiumba költöztem. Már akkor megtanultam, hogy csak magamra számíthatok, nem állnak mögöttem a szülők. Korán fel kellett nőnöm, és persze még most is alakul a személyiségem, de úgy érzem, van tartásom. Nagyon sok segítséget kaptam az edzőimtől, mert eleinte nem volt könnyű távol a családtól, ráadásul kiskamaszként minden érdekelt. Lasztóczi Pétert már említettem, érdekesség, hogy Dobos Attila dolgozott velünk erőnléti edzőként. A következő évben Kiser László és György Gábor nem csak edzőm, hanem szinte pótapám volt. Egyrészt megtanítottak, hogyan kell egy labdarúgónak viselkedni, másrészt rendkívül türelmesek voltak velem. Ősszel az U14-ben nem igazán ment a játék, mégis bíztak bennem, és tavasszal több, mint húsz gólt lőttem. Ezt követően rendre felfelé játszottam (az előző idényben például szerepeltem az U17-ben, az U19-ben és a tartalék csapatban is), az idősebbek között kellett megállni a helyem, akik magasabbak, sokszor gyorsabbak voltak, és előfordult, hogy a védőm 20 kilóval többet nyomott nálam. Ha folytatjuk a sort, akkor az U15-ben Kokó (Kovács Ádám, az első csapat egyik jelenlegi másodedzője - a szerk.) volt az edzőm, de legalább annyit játszottam Bém Gábor U16-os csapatában is. Egy évvel később pedig Zsivoczky Gyula és Sipos Gergő edzésére jártam. Vincze Richárdnál sokat fejlődött a védekezésem az U19-es csapatban, mert ő tanított meg arra, hogy labdavesztés után akkor is vissza kell futni, ha nem bírok. Labdaszerzést követően pedig sprint előre. Most azt mondom, sokat köszönhetek neki, de a rendkívül kemény edzések végén nem volt őszinte a mosolyom. És el ne felejtsem, ebben az időszakban Kokó volt a másodedző, így érthető, a jelenlegi stábból miért vele beszélek a legtöbbet. A DVTK tartalékban -, ahol ismét Zsivoczky Gyula lett az edzőm, valamint Jordán András - találkoztam először felnőtt férfiakkal a pályán, akik ellen egészen másként kell beleállni például egy ütközésbe. Meg kell említeni Icsó Zsoltot, akit fiatal kora ellenére szintén nagyon jó edzőnek tartok, ő mutatta meg, labdakihozatalkor milyen pozíciót érdemes felvenni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen sok jó edzővel dolgozhattam együtt a DVTK akadémiáján, kivétel nélkül mindenkitől tanultam olyat, amitől jobb játékos lettem.

- A fejlődésnek köszönhetően tavaly év elején kötötted első profi szerződésedet.
- 16 és fél évesen írtam alá az első profi szerződésemet. Több klub hívott, de szerettem volna Diósgyőrben maradni. Sokan megkapják ezt a lehetőséget, de nem mindenki tud élni vele. Kicsi gyerekkoromtól tudom, hogy focista akarok lenni, soha nem is akartam mást, nem is gondolkodtam, hogy mi akarok lenni, mert régen tudom a választ. Hazudnék, ha ezt állítanám, jómódban nőttem fel, előfordult, hogy azért nem tudtam iskolába utazni, mert nem volt pénzünk a buszjegyre. Számomra azért is fontos ez a szerződés, mert így Novajidrányban élő anyukámat is tudom segíteni. A focipályán elért sikerek mellett azért is hajtok, hogy később a két testvéremet, valamint a gyerekeiket is tudjam támogatni a fizetésemből.

- Novajidrányból származol, a szomszéd falu Méra. Tudod ki a falu nagy szülötte?
- Veréb György!

- Novajidránynak pedig te vagy a leghíresebb labdarúgója?
- Dehogy, az Kotula László! A ‘90-es évek közepén játszott Diósgyőrben, a feljutás után az élvonalban is pályára lépett. Később Tiszaújvárosban, Jászapátiban és Szolnokon szerepelt. Sokan hasonlítanak hozzá, ami megtisztelő, de én Jurek Gábor szeretnék lenni. Persze jó érzés, hogy a falumban sokan büszkék rám, bíznak bennem, igyekszem ezt meghálálni.

- Jó úton haladsz, nem csak a DVTK-ban kapsz egyre több szerepet, hanem rendre érkezik a korosztályos válogatottba is a meghívó.
- Szerintem gyerek még nem kezdett el úgy focizni, hogy nem a válogatottság lett volna az álma. Nekem is hatalmas megtiszteltetés magamra húzni a címeres mezt. Már U14-ben és U15-ben is vártam a meghívót, végül az U16-os válogatottba hívtak be először, amikor nem is számítottam rá. Hollandiában játszottunk, 40 percet kaptam, és hatalmas élmény volt egy elitbe tartozó csapat ellen felmérni, milyen sokat kell még fejlődni. Vereséget szenvedtünk, de lőttem egy kapufát, és úgy érzem, helytálltam. Az U17-be is hívtak, ám a mérkőzések rendre elmaradtak a COVID-19 járvány miatt. Az U18-as válogatottban eddig négyszer léptem pályára. Nagyon fontos, hogy a DVTK első csapatával edzek, sokat fejlődök, és bízom benne, a DVTK után a válogatottban is hamarosan meglövöm az első gólomat.

- Négy mérkőzés maradt hátra a bajnokságból. Bízol a feljutásban?
- Természetesen, és mindent meg is teszek érte! Akkor is ez a válaszom, ha pontosan tisztában vagyok azzal, milyen nehéz találkozók várnak ránk. Kétszer játszunk idegenben, mind a két csapat nagyon veszélyes, most hétvégén a Budaörs például a bennmaradásért vív élet-halál harcot. Legutóbb Szombathelyen is hazai pályán játszottunk a szurkolók biztatásának köszönhetően, bízom benne, hogy Budaörsön meg tudjuk hálálni a szurkolást.

- Amikor aláírtad a profi szerződést Diósgyőrben, akkor azt nyilatkoztad, a DVTK NB I.-es csapatában szeretnél játszani. Közeledik a cél?
- Vitathatatlanul a mezőny legjobb csapatai közé tartozunk, nagyon sok NB I.-es játékos között ülök az öltözőben. Előttünk a nagy lehetőség, csak menni kell, és csinálni, és akkor meglesz a feljutás. Majd utána beszélhetünk a másik nagy álmomról, az NB I.-es bemutatkozásról.