Csütörtöktők vasárnapig Budapesten csaptak össze egymással Magyarország legjobb díjugratói, köztük a DVTK lovasai is, a 2011-ben életre hívott Grand Prix sorozat idei záró állomásán.
A piros-fehérek nyitónapja bronzosra sikerült, ugyanis előbb Ifj. Szuhai Gyula és Török Sándor zárt holtversenyben a harmadik helyen az 5 éves lovak versenyében, majd Szuhai Péter állhatott fel a dobogó alsó fokára a 130 cm-es nyílt kategória küzdelmében.
Pénteken, a 115 cm-en rendezett 5 éves lovak versenyében már kettős diósgyőri győzelem született Szuhai Rodrigo és Ifj. Szuhai Gyula révén, akik közül utóbbi a 140 cm-es Grand Prix kvalifikáció versenyében sem talált legyőzőre. A DVTK negyedik érmét a második napon Szuhai Péter szerezte a 130 cm-es U25-ös GP kvalijában, ahol bronzérmet akasztottak a nyakába.
Szombaton a verseny legrangosabb számában taroltak a piros-fehérek díjugratói. Az első hét helyezett közt öt diósgyőri lovas foglalt helyet a szám után, akik közül Ifj. Szuhai Gyula a második-, testvére Szuhai Rodrigo pedig a harmadik helyet szerezte meg, míg Vándor Zsófia két lovával is az élmezőnyben zárt, ahol Szuhai Gyula a hatodik lett.
A zárónapon Ifj. Szuhai Gyula szerezte meg a DVTK tizedik, egyben legfényesebb érmét a rangos versenyről Perthy Jackson nyergében. A diósgyőriek díjugrató Európa-bajnoka a két millió forint összdíjazású Grand Prix döntőben zárt hibátlanul, majd az összevetésben is ő maradt csak tökéletes, amivel begyűjtötte a végső győzelmet a 150 cm-es számban. A DVTK indulói közül Vándor Zsófia zárt még két lovával az első tízben a verseny csúcspontjának számító eseményen.
Grand Prix 3. forduló - Nemzeti Lovarda
Csütörtök
110cm 5 éves lovak
Ifj. Szuhai Gyula 3. hely
Török Sándor 3. hely
120cm nyitott
Szuhai Péter 5. hely
130cm nyitott
Szuhai Péter 3. hely
Péntek
115cm 5 éves lovak
Szuhai Rodrigo 1. hely
Ifj. Szuhai Gyula 2. hely
130cm GOLDHORSE U25 GP KVALIFIKÁCIÓ
Szuhai Péter 3. hely
140cm GP KVALIFIKÁCIÓ
Ifj. Szuhai Gyula 1. hely
Szombat
115cm 5 ÉVES LOVAK GP
Ifj. Szuhai Gyula 4. hely
135cm GOLDHORSE U25 GP KVALIFIKÁCIÓ
Szuhai Péter 6. hely
135cm GOLDHORSE U25 GP KVALIFIKÁCIÓ fiatal lovas
Lukács Loren 5. hely
145cm GP KVALIFIKÁCIÓ
Ifj. Szuhai Gyula 2. hely
Szuhai Rodrigo 3. hely
Vándor Zsófia 5. és 7. hely
Szuhai Gyula 6. hely
Vasárnap
125cm nyitott
Vándor Zsófia 6. hely
135cm GOLDHORSE U25 GP
Lukács Loren 4. hely
150cm Grand Prix
Ifj. Szuhai Gyula 1. hely
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu


