- Hogyan kerültél Diósgyőrbe?
- Fiatal játékosként számomra az a legfontosabb, hogy rendszeres játéklehetőséghez jussak és ez a feltétele annak is, hogy megtartsam helyem a válogatott kezdőcsapatában. Hollandiában az elején minden rendben volt, ősszel 11 mérkőzésen léptem pályára és elégedettek is voltak velem. De egy kiállítást követő egymeccses eltiltás idején a helyettesem olyan teljesítményt nyújtott, amivel meggyőzte az edzőt, akiről egyébként is tudni lehet, nem cserélgeti a jól játszó játékosokat. Nem akartam kispadozni, ezért lépnem kellett. Már a nyáron szóba került a DVTK, de akkor a Rodába igazoltam, most viszont eredményre vezettek a tárgyalások. Nem ment gyorsan a klubváltás, egy hónapig zajlottak az egyeztetések és az utolsó órákban sikerült megkötni a szerződést, de most már itt vagyok a beleki edzőtáborban. És miért Diósgyőr? Elég szétnézni az öltözőben, A- és utánpótlás-válogatott labdarúgók, minőségi légiósok alkotják a keretet, biztosan jó csapatunk lesz tavasszal.

- Mennyire ismered a DVTK-t?
- A klubot persze, ismertem, külföldről nyomon tudtam követni az NB I. eseményeit és érdekes módon valamilyen véletlen folytán mindig a DVTK meccseit kaptam el a tévében. Személyesen Rudit és Ákost (Rudolf Gergely és Elek Ákos - a szerk.) ismertem a válogatottból, Gosztonyi András és Takács Péter pedig az utánpótlás-válogatottakban volt csapattársam. A többiekkel Törökországban ismerkedtem meg, eddig csak a nevüket tudtam, illetve a tévében láttam őket. Az őszi szezon elég vegyesre sikerült, de még bőven megvan az esély arra, hogy odaérjen a csapat a dobogó közelébe. A szurkolótábort, a meccsek hangulatát pedig szerintem mindenki ismeri, akit valamennyire is érdekel a magyar foci.

Kádár Tamás (Fotó: Francisco Gallardo)

- Játszottál a Premier League-ben, a Championshipben, az Eerste Divisie-ben, nem visszalépés az NB I.?
- Az elmúlt éveket külföldön töltöttem, de részben egyre több jó játékos - magyar és külföldi egyaránt - játszik az NB I.-ben, részben most Hollandiában éppen nem játszanék, itt viszont igen. Ebből adódóan nekem nemhogy nem visszalépés, sokkal inkább előrelépés a Diósgyőrben szerepelni.

- A válogatottban balhátvédet, a klubcsapataidban bal oldali középső védőt játszottál és Szentes Lázár elmondta, azért is esett rád a választás, mert nagyban növeli a variációs lehetőségeit, hogy két poszton is bevethető vagy. De melyik az igazi?
- Elmondható, hogy mind a két poszton tudok játszani. A válogatottban a középső posztokra több ember is akad, míg a balhátvéd hiányposzt, ahol több megoldással is próbálkozott Egervári Sándor. Úgy érzem, jelenleg itt van több esélyem megőrizni a helyem a kezdőcsapatban. Ugyanakkor az is igaz, hogy jobban szeretek belül játszani. Nem vagyok nagyon magas, de megvan a magasságom ehhez a poszthoz, elég jól fejelek és erényem a gyorsaság is. Angliában edződtem, nem félek a párharcoktól sem. Azonban erre is vonatkozik a foci aranyigazsága: ott kell a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, ahová az edző állít.

- A Slovácko ellen bemutatkoztál a DVTK-ban, és a mérkőzésen az is kiderült, fiatal korod ellenére kiválóan irányítod a védősort.
- A belső védő posztja megköveteli a beszédet. Onnan belátható az egész pálya, természetes, hogy segítem a többieket, el is várja tőlem Szentes Lázár. Ugyan fiatal vagyok, de játszottam néhány évet külföldön, tehát rutintalannak semmiképpen nem lehet nevezni.

- Néhány napja vagy a DVTK labdarúgója, hogy érzed magad?
- Úgy érzem, gyorsan befogadtak a társak, igaz én is könnyen barátkozó típus vagyok, keresem a társaságot. Egy fél csapatnyi játékost már eleve ismertem és sok a magyar, ez is könnyítette a beilleszkedést, bár angolul is jól beszélek. Ribánszki Lászlóval vagyok egy szobában, sokat beszélgetünk. Ő is egy fél éve került Diósgyőrbe, nagyon sok olyan információt tudok meg tőle, ami segít abban, hogy minél jobban megismerjem a klubot és magát Miskolcot is, mert lehet, hogy furcsán hangzik, de játszottam már a DVTK-ban, de még életemben nem jártam Miskolcon.