Beharangozó 2026. január 31., szombat

DVTK HUNTHERM - TFSE 86-51

A Női Kosárlabda NB I. A-csoport 18. fordulójában a a DVTK HUNTHERM a TFSE csapatát fogadta a DVTK Arénában. Völgyi Péter együttese a várakozásoknak megfelelően végig dominált a találkozón, és valamennyi játékrészt megnyerve megérdemelten győzött (86-51).

DVTK HUNTHERM - TFSE 86-51


Kányási Veronika és Monika Grigalauskyte nélkül vettük fel a küzdelmet a TFSE ellen. Pontszegényen kezdődött a találkozó, Dúl Terka megszerezte a vezetést a fővárosiaknak, aztán Toman Petra és Lelik réka dupláival fordítottunk, de négy perc alatt mindössze ők hárman céloztak jól (4-2). A negyed középső periódusában az amerikai játékosaink húzták a csapatunk szekerét, Kat Westbeld egy 2+1-essel, míg Bella Smuda két palánk alólival vétette észre magát, miközben Vígh Bernadett megduplázta a kék mezesek pontjainak számát. Amikor a 8. perc elején Miklós Melinda is letette a névjegyét egy hárompontossal, időt kért a vendégek vezetőedzője (14-4). Hiába, mert az első etap hajrájában is egyértelműen domináltunk, Bella 2+1-esével és Ginzo négy pontjával megugrottunk ellenfelünktől (21-4).

Vladár Róza gyors góljával kezdődött a második játékrész, de még a 11. percben Westbeld válaszolni tudott rá a festékből. A következő minutumban Tóth Franka közelijére Lelik Réka reagált egy szépségdíjas mozdulatból született tempóval. A folytatásban kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, mi jól használtuk ki, hogy a TFSE igazi center nélkül játszott, így Bella egymás után termelte a pontokat. Miklós Melinda egy lendületes befutás után szerzett szép duplát, míg Paula higgadtan értékesített két büntetőt, ez azt jelentette, hogy 16. perc játék után magabiztosan vezettünk (35-13). A szünet előtti periódusban a nagy kedvvel játszó Miklóst lehet kiemelni. Melinda egymás után termelte a pontokat, hármast, ziccert és büntetőt is biztos kézzel értékesített 1-es számot viselő játékmesterünk (45-21).

A második félidő alaphangját Toman Petra adta meg egy sarokból eleresztett tökéletes hárompontossal, majd Lelik és Aho Nina fokozta a nézők örömét egy-egy könnyű kosárral, igaz közben a TFSE is magára talált (52-26). A negyed derekához közeledve mindkét oldalon láttunk egy-egy szép megmozdulást. A budapesti csapatból Dúl Terka pincérdobással varázsolta be a labdát a gyűrűnkbe, de Toman Petra újabb nagyszerű hármasa érthetően jobban tetszett a drukkereknek. Bella újfent faultos kosarat szerzett, Lelik pedig lemásolta Petra előző dobását, így jutottunk túl a hatvanon (61-30). Bárhogy forgatta a csapatát Völgyi Péter, nagy fölényben játszottak a piros-fehérek, akik nem egyszer dobásig sem engedték az egyébként lelkesen játszó ellenfelüket, amely a játékrész vége előtt azért Mányoky hármasával kozmetikázta az eredményt (66-37).

Toman Petra és Tóth Franka is távoli dobással vette be a gyűrűt, míg Takács Bogi közelről talált be a negyedik negyed első perceiben (71-40). Lelik csente el a labdát Gábor Lilitől, jutalma aztán egy ziccergól volt, de mivel Mányoky Réka öt ponttal reagált erre, a 35. perc elején időt kért Völgyi Péter (73-45). Ez sem törte meg a kék mezesek lendületét, de azért mi is rákapcsoltunk, Takács és Westbeld is hárompontosokat szereztek, míg Ginzo és Lelik a palánk alatt jeleskedett (83-49). Jó három perc volt még hátra a mérkőzésből, amikor Westbeld behintette második tripláját. A végén csökkent a koncentráció, becsúszott néhány hiba itt is, ott is, de megérdemelten győztünk végük (86-51).

Völgyi Péter: A mérkőzés során voltak nagyon jó periódusaink. Az első negyedben nem lehetett panasz a védekezésünkre, látványos támadásokat vezettünk és kihasználtuk magassági fölényünket az ellenfél palánkja alatt. Ennek ellenére szeretnénk minden téren még előrébb lépni. Nehéz úgy 40 percen keresztül koncentrálni, hogy tudjuk, ennél jóval keményebb mérkőzések várnak ránk. Örülök, hogy nagy különbséggel sikerült nyerni, a hibáink kijavításán dolgoznunk kell.

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 18. forduló

DVTK HUNTHERM - TFSE 86-51 (21-4, 24-17, 21-16, 20-14)

Miskolc, DVTK Aréna, 1100 néző. Játékvezetők: Csabai-Kaskötő Brigitta, Nepp László Oszkár, Horváth Csongor Béla.
DVTK: Aho N. 2, Toman 11/9, Lelik 13/3, Ginzo 10, Westbeld 12/6. Csere: Miklós 15/6, Smuda 16, Aho T., Takács 7/3, Poczkodi. Vezetőedző: Völgyi Péter.
TFSE: Dúl T. 6, Donarski 5, Vladár 6, Mányoky 11/6, Tóth F. 9/3. Csere: Gábor 5, Pusztai 5/3, Vígh 4, Kádár. Vezetőedző: Hegedüs Péter.


A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva böngészhető.