A DVTK judosa három, Európa Kupa ötödik hellyel hangolt a kontinensviadalra, jelenleg azonban nem érzi még magát csúcsformában, ám így is harcban lehet a dobogós helyekért.

- Úgy érzem, még nem vagyok a legjobb formában, de az Európa-bajnokság kezdetéig még van egy hét, így bízok benne, hogy jól alakul az időzítés. - kezdte Kelemen Adél. - Természetesen azért utazok Rigába, hogy érmet szerezhessek. A felkészülési időszak Európa Kupáit végig versenyeztem, a hazai és nemzetközi edzőtáborokat pedig végig edzettem, tehát mindent megtettem, hogy sikerüljön az Európa-bajnokságon érmet nyernem.

Flórusz János tanítványa a 63 kg-os súlycsoportban lép tatamira, ahol az erős mezőnyben is lehet esélye edzője szerint.

- Adél felkészülése a kisebb sérülésektől eltekintve jónak mondható. Három jelentős Európa Kupán vett részt, ahol tisztességgel helyt állt. - folytatta Flórusz János. - Jelenleg a világranglistán a 10. helyen áll, ami mindenképpen kiemelést ér a súlycsoportban. Még van egy kis súlyfelesleg (2-3 kg), ami a hátralévő egy hét alatt kényelmesen leadható. Az Eb-n, a súlycsoportban más országok is, a korábbi versenyeken sikeresen szerepelt judósaikat indítják el. A benevezett 23 fős mezőnyben egy tisztes helytállást várok Adéltól, ami akár lehet érem is.