A mérkőzés húsz perc késéssel indult, mert a játékvezetők nem érkeztek meg időben, ugyanis az autópályán egy baleset miatt szinte teljesen megbénult a forgalom. A DVTK kicsit tartalékos összeállításban lépett jégre, hiszen Popovics és Laczkó eltiltás, Gőz és Láda pedig sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot. Masszív hazai fölénnyel indult a találkozó, ám az addigi legnagyobb helyzetet a 6. percben a vendégek hagyták ki: a támadónak már csak az üres kapuba kellett volna lőni, de Adorján hihetetlen bravúrral visszaért és hárított. A 12. percben megszerezték a vezetést a piros-fehérek: Sagert a kék vonal közeléből bődületesen kilőtte a felső sarkot (1-0). Egy perccel később Dansereau középről leadott lövését védte bravúrral Lindoff. A 18. percben váratlanul, igazi helyzet nélkül egyenlített a Dab, Németh közelről talált be az üresen maradt kapuba (1-1). A középkezdés után pár másodperccel Dansereau a felső vasat találta telibe. Rögtön ezután emberelőnybe kerültek a Macik. Ennek felénél Busbacher léphetett ki egyedül, de szólóját nem tudta értékesíteni.

Előnyből, hátrányból miskolci gól

A második harmadban nem túl magas színvonalú, csapkodó játék alakult ki, igazán nagy helyzet nélkül. A 7. percben a heves tűzijáték bontakozott ki a Dab kapuja előtt, három nagy lehetőséggel, de a hazai csatárok célt tévesztettek. A 9. percben emberhátrányban lőtt gólt a DVTK: Hajós szerzett korongot a saját térfelén, megindult a kapu felé, majd passzát Tóth – egy remek csel után – továbbította a hálóba (2-1). Még ebben az előnyben egyenlítettek a vendégek, Borbás oldalról lőtt a felső sarokba (2-2). A 14. percben Galanisz cselezte át magát több védőn, majd kegyetlenül bevágta a korongot a kapuvas mellé (3-2). A 15. percben büntetőhöz jutott a Dab, de Németh gyenge próbálkozását védte Adorján. Egy perc múlva McCann közeli lövését hatástalanította a hazai kapus. Másfél perccel a harmad vége előtt – emberelőnyben – Dudas bombázott elképesztő erővel a vendégkapuba (4-2).

Hét a vége

A harmadik harmadból alig telt el egy perc, amikro Booras a bal kapuvasat forgácsolta szét. Nem sokkal később Booras a kapu mögül lőtte a korongot a dunaújvárosi kapusra, akiről a pakk a hálóba vágódott (5-2). Továbbra is a DVTK játszott fölényben, és a 7. percben ez újabb gólt eredményezett. Cseter szerzett korongot a Dab harmadában, egyedül vihette a pakkot Lindoffra, de végül önzetlenül Somogyihoz passzolt, akinek már csak az üres kapuba kellett lőni (6-2). A 9. percben egy újabb emberelőnyös hazai gól következett: Sagert kék vonalas bombájába Hajós szúrt bele a kapu előtt, így a korong védhetetlenül vágódott a hálóba (7-2). Lee Gilbert vezetőedző időt is kért, mert csapata játéka láthatóan szétesett. A 12. percben Leppanen bombázott a kapuvasra. Több gól már nem esett, így a DVTK végül nagy fölénnyel verte meg a Dunaújvárost.

DVTK Jegesmedvék - Dunaújvárosi Acélbikák 7-2 (1-1, 3-1, 3-0)

Miskolci jégcsarnok 1200 néző. Játékvezető: Varjú, Haszonits, Kormos, Kis-Király

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Sagert, Hajós, Galanisz, Somogyi, Pavuk, Szilágyi, Ritó, Tóth, Győrfy, Dansereau, Leppanen, Dudas, Vojtkó, Miskolczi, Booras, Cseter, Kiss(k). Edző: Mayer Péter.
Dunaújvárosi Acélbikák: Lindoff – Lencsés, Krukk, Kedves, Rasulov, Azari, Mátyásy, Hruby, Németh, Szepessy B., Borbás, Busbacher, Smith, Revák, Magosi, Léránt, Odnoga, Nagy, McCann, Duschek(k). Edző: Lee Gilbert.

Gól: Sagert, Tóth, Galanisz, Dudas, Booras, Somogyi, Hajós ill., Németh, Borbás
Kiállítás: 6 perc illetve 10 perc

Mayer Péter: - Rövidebb paddal vágtunk neki a mai mérkőzésnek, de aki szerepet kapott, az hozzátette a magáét a sikerhez. Nehezen lendültünk bele, de a második harmadtól a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Örülök a győzelemnek, amelyhez kellett egy jó kapusteljesítmény is.
Lee Gilbert: - Egy jól felkészített csapattal találkoztunk, amely ma sokkal jobb volt nálunk. Keményen dolgoztunk, a második harmad közepéig jól tartottuk magunkat, ám utána a hibáink megpecsételték a sorsunkat. A DVTK megérdemelten győzött.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!