SNL: Hazai pályán folytatódnak a Simple Női Liga küzdelmei
A válogatott szünetet követően a hétvégén folytatódik a Simple Női Liga pontvadászata. A DVTK női labdarúgói csapata hazai pályán folytatja a bajnoki küzdelmeket. A piros-fehérek a Szekszárd FC gárdáját látják vendégül szombaton 11 órától a DVTK Edzőközpontban. A szurkolóknak a belépés ingyenes.
Simple Női Liga, 11. forduló
2026. október 17., szombat
11:00 Diósgyőri VTK - Szekszárd FC
Vezetőedzői várakozás
Dr. Vitányi László: - A bajnokság előtt szűk felkészülésen tudtunk részt venni és volt egy elképzelésünk hogyan építjük fel a szezont. Természetesen több pontot gondoltunk előzetesen, de a válogatott szünetet szerettük volna aktívan és jól kihasználni. Mérhetetlenül csalódott vagyok a mögöttünk hagyott hetek miatt. Közel sem sikerült azt elvégezni, amit szerettem volna és amivel a lányok is jó előre tisztában voltak. A legnagyobb pozitívuma ennek az időszaknak az FTC-Telekom elleni kupameccs volt. Néhány játékos hozzáállása, akarata, alázata nagyon elmaradt ebben az időszakban attól, amire szüksége lenne a csapatnak. Sosem fogom a rossz teljesítményt áthárítani a játékosokra, azonban bármi is lesz a szombati napon az biztos, hogy a mögöttünk hagyott időszak nagy tanulság volt nekem. Természetesen, ahogy minden mérkőzésen most is szeretnénk begyűjteni a pontokat, azonban a tények nem hazudnak. Ellenfelünk több pontot szerzett, előttünk van a tabellán, a világ minden szegletéből akaszt le játékosokat, így a szekszárdiak számítanak az esélyesek. Ugyanakkor van néhány játékos, aki igazán példaértékűen áll a helyzethez, a munkához és bízom benne, hogy kilencven percig sikerül kiterjeszteni azt, ahogyan ők készültek és meglepetést tudunk okozni.
Hírek a DVTK-ról
A bajnokság állása
Helyszín
A találkozót a DVTK Edzőközpontban rendezik. A szurkolóknak a belépés ingyenes. Cím 3533 Miskolc, Vanger Vilmos u. 6.
A Simple Női Liga 11. fordulójának programja
2026. október 17., szombat
11:00 Diósgyőri VTK - Szekszárd FC
13:30 Újpest FC - ETO FC
14:00 FTC-Telekom - PMFC
15:00 Puskás Akadémia FC - MTK Budapest
2026. október 18., vasárnap
14:30 Astra HFC - Videoton FC Fehérvár
15:00 Kispest-Honvéd FC - Kész-St. Mihály-Szeged


