DVTK - KBSC 2-2 (0-2)
A DVTK hazai pályán döntetlent játszott a KBSC ellen a Fizz Liga 4. fordulójában. Nagyon rosszul indult a mérkőzés, már a 3. percben büntetőhöz jutott az ellenfél, ám az élvonalban ezen a mérkőzésen debütáló Megyeri Gábor kapus egy gyors vetődéssel javította saját hibáját. Ezt követően a DVTK lépett fel támadólag, azonban a kék mezesek vezetést szereztek, majd két perc múltán egy kiugratás után megduplázták az előnyüket. A folytatásban a DVTK egyre jobban a saját kapuja elé szorította a barcikaiakat, azonban a védőfalat nem tudta áttörni. A szünet után is ment a Diósgyőr a gólért, az idő előrehaladtával egyre több lövést is láthatott a közönség, ezek közül Babos Bence vette be az ellenfél kapuját. Ezzel új lendületet kapott a DVTK, és a hosszabbításban Gera Dánielt csak szabálytalanul tudták szerelni az ötös előterében, a jogosan megítélt büntetőt pedig Ivan Šaponjić értékesítette.

Fizz Liga 4. forduló
Diósgyőri VTK - Kolorcity Kazincbarcika SC 2-2 (0-2)
Miskolc, DVTK Stadion, 5468 néző. Játékvezető: BOGÁR Gergő (HORVÁTH Zoltán, RÓZSA Dávid).
DVTK: MEGYERI Gábor - GERA Dániel, BABÓS Levente, TAMÁS Márk, DEMETER Milán - HOLDAMPF Gergő, Alexander VALLEJO - JUREK Gábor, BÉNYEI Ágoston, Elton ACOLATSE - Ivan ŠAPONJIĆ. Vezetőedző: Vladimir RADENKOVIĆ.
KBSC: GYOLLAI Dániel - BARANYAI Nimród, POLGÁR Kristóf, Varazdat HAROYAN, Myhailo MESKHI, SÓS Bence - MAJOR Marcell, SZŐKE Gergő, KÁRTIK Bálint - Martin ŠLOGAR, Meshack UBOCHIOMA. Vezetőedző: KUTTOR Attila.
Csere: DEMETER Milán helyett SZAKOS BENCE és BÉNYEI Ágoston helyett Ante ROGULJIĆ a 46., JUREK Gábor helyett BABOS Bence és Elton ACOLATSE helyett SAJBÁN Máté az 59., Martin ŠLOGAR helyett MAKRAI Gábor és Meshack UBOCHIOMA helyett PROSSER Dániel a 76., HOLDAMPF Gergő helyett KOMLÓSI Bence a 82., MAJOR Marcell helyett FERENCSIK Bálint a 83., KÁRTIK Bálint helyett RÁCZ László a 89. percben.
Sárga lap: MEGYERI Gábor az 1., DEMETER Milán a 31., GERA Dániel a 45+2., BABÓS Levente az 50., Alexander VALLEJO a 62., TAMÁS Márk a 78., SZŐKE Gergő a 82., MAKRAI Gábor a 90.,Varazdat HAROYAN a 90+4. percben.
Gólszerző: BARANYAI Nimród (0-1) a 16., Meshack UBOCHIOMA (0-2) a 18., BABOS Bence (1-2) a 74., Ivan ŠAPONJIĆ (2-2, 11-esből) a 90+5. percben.
![]() |
A DVTK kezdőcsapata (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián) |
Kulcspillanatok
3. perc: Megyeri rosszul vett át egy hazagurított labdát, Šlogar ott termett, a kapus felszabadított, ám Bogár játékvezető 11-est ítélt, az összecsapás után. Sós állt a labda mögé, a bal alsó sarok felé rúgta a labdát, ám Megyeri egy gyors vetődéssel megfogta azt
16 perc: Baranyai Nimród közelített jobb szélről befelé, majd amikor előtte a labdát, ami a kapu hosszú oldalában kötött ki, 0-1
18. perc: Meshack Ubochioma kapott jó kiugratást, eltolta a labdát Megyeri mellett, majd a hátrafutó Babós fölött a kapuba emelt, 0-2
74. perc: Roguljić küzdött meg a labdáért a jobb oldalon, majd laposan a második hullámban érkező Babos Bence elé tette, aki kilőtte a bal alsó sarkot, 1-2
90+5. perc: Egy jobbról érkező beadás lecsorgott, Gera rárobbant, ám a védők szabálytalankodtak ellene. Bogár játékvezető habozás nélkül a 11-es pontra mutatott. Ivan Šaponjić állt a labda mögé, és a jobbra vetődő kapus helyére, középre rúgta a labdát, 2-2
Edzői értékelések
Vladimir Radenković
Kuttor Attila