"Nagyon kemény két hét van mögöttünk"
Győzelemmel kezdte a DVTK a 2026/2027-es idényt. Az MFK Zemplín ellen a félidőben teljes sort cserélt Takács Péter, így minden egészséges labdarúgó pályára lépett. Az első félidő után Bárdos Bence, a lefújást követően pedig Kiss Bálint értékelte röviden a látottakat.
A rutinos Bárdos Bence (aki 63 NB II.-es és 57 élvonalbeli mérkőzésen viselte már a DVTK mezét) a kezdőcsapatban kapott helyet.
- Nagyon kemény két hét van mögöttünk, keményen dolgozott a csapat, amit a szombati felkészülési mérkőzéssel zártunk - osztotta meg a védő. - Rettentően meleg volt, talán 40 fok is. Két sorral játszottunk, és az első félidőt sikerült megnyerni. A találkozó előtt is tudtuk, hogy ilyenkor fáradtak a lábak, de kérte is a vezetőedző, hogy ne foglalkozzunk vele, adjunk mindent bele ebben a 45 percben. Amit az előző két hétben taktikailag gyakoroltunk, az egy-két hibától eltekintve ült, jól teljesített a csapat.
Kiss Bálint is a DVTK saját nevelésű játékosa, ő az előző idény hajrájában mutatkozott be az első csapatban. A fiatal játékos alapvetően szélső védő, az MFK Zemplín ellen viszont védekező középpályásként szerepelt.
- Jól sikerült a beilleszkedés, mert befogadóak a csapattársak, jól érzem magam - adott gyors helyzetjelentést a DVTK LSA növendéke. - Ez egy kicsit nehéz időszak, de azért felkészülés a felkészülés, hogy ne legyen kényelmes. Azt nem állítom, hogy friss vagyok, de jól ment a játék. A csapatjáték természetesen még nem volt folyamatos, de már alakul valami. Mindössze második, harmadik alkalommal játszottam belső középpályásként, így nem volt teljesen idegen a feladat, és különben is bárhol eljátszok, ahová a mester rak. Várhatóan a következő hét sem lesz könnyebb (két felkészülési mérkőzést is játszik a DVTK az Ózd-Sajóvölgye és a Mezőkövesd ellen - a szerk.), de próbáljuk magunkat a lehető legjobban kipihenni másfél nap alatt.
A DVTK nyári felkészülési programja
2026. június 12-13., péntek-szombat (DVTK Medical & Fájdalom Ambulancia)
Egészségügyi felmérések és fizikai tesztek
![]() |
| (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián) |
2026. június 14., vasárnap (DVTK Edzőközpont)
Fizikai állapotfelmérés
![]() |
| (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián) |
2026. június 15., hétfő (DVTK Edzőközpont)
A közös felkészülés első napja
![]() |
| (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián) |
![]() |
| (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián) |
2026. június 20., szombat
2026. június 22., hétfő
Nyolc edzés és egy felkészülési mérkőzés szerepel a heti programban
2026. június 23., kedd
2026. június 24., szerda
2026. június 25., csütörtök
2026. június 26., péntek
2026. június 27., szombat (DVTK Edzőközpont)
1. felkészülési mérkőzés
11:00 Diósgyőri VTK - MFK Zemplín Michalovce 1-0 (1-0)
![]() |
| Babinszky Bence góllal mutatkozott be (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián és Kovács Donát) |
2026. július 1., szerda (Putnok)
2. felkészülési mérkőzés
17:00 Ózd-Sajóvölgye (NB III.) - Diósgyőri VTK
2026. július 4., szombat (Mezőkövesd, Mezőkövesd Zsóry FC Edzőközpont)
3. felkészülési mérkőzés
11:00 Mezőkövesd Zsóry FC (NB II.) - Diósgyőri VTK
2026. július 11., szombat (DVTK Stadion)
4. felkészülési mérkőzés - 2x60 perc
Diósgyőri VTK - Újpest FC (NB I.)
2026. július 18., szombat (DVTK Edzőközpont)
5. felkészülési mérkőzés
Diósgyőri VTK - Cigánd SE (NB III.)
2026. július 18., szombat (Szlovákia, Kassa, Košická Futbalová Aréna)
6. felkészülési mérkőzés
18:00 FC Kosice (Szlovákia, 1. osztály) - Diósgyőri VTK
NB II.
2026. július 26., vasárnap
Merkantil Bank Liga 1. forduló







